Hírek

Kár az értékes pontokért

Csalódásnak ítéli az eddigi szereplést Pozsár Gábor.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Jelenleg a harmadik helyen áll az NB II Keleti-csoportjának tabelláján a Békéscsaba. Dajka László vezetőedző együttese a legutóbb hazai pályán nyert 2-0-ra az Újpest FC B ellen. A mérkőzésen csereként lépett pályára Pozsár Gábor, aki immár a negyedik szezonját tölti a klubnál. A rutinos támadó a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, számára csalódás az eddigi szereplésük, hiszen értékes pontokat veszítettek, és nem lesz könnyű utolérniük az éllovas Mezőkövesdet.

– Dajka László vezetőedző nyilatkozta az Újpest B elleni mérkőzés után, hogy célfutballt játszottak. Mit jelent ez pontosan?
– Tulajdonképpen azt, hogy az Újpest birtokolta a labdát, a gólunk után visszavettünk és beálltunk védekezni. Tudtuk, ha hátul kinyílunk, akkor könnyen mögénk kerülnek, hiszen sok technikás játékosuk van. A győzelem volt a legfontosabb és ezt hoztuk is – árulta el a Rangadónak Pozsár Gábor.

– Hogyan értékeli a csapat eddigi teljesítményét a bajnokságban?
– Egyértelműen csalódás! Játszottunk két döntetlent és van egy vereségünk is, ezeken a meccseken nagyon értékes pontokat veszítettünk. A Mezőkövesd nagyon meglógott a tabellán, nehéz lesz őket befogni.

– A Vasashoz látogatnak pénteken. Mit vár a mérkőzéstől?
– Láttam a Nyíregyháza elleni mérkőzésüket felvételről. Azt kell mondjam, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hiszen egy feljövőben lévő, erős csapathoz utazunk. Ennek ellenére győzelmet várok, hiszen mint mondtam már, nem szabad pontokat veszítenünk.

– Dajka László és Pásztor József között hogyan oszlik meg a szakmai munka? A játékosok mit érzékelnek ebből?
– Én annyira nem látok a színfalak mögé. Dajka László a vezetőedző, ő állítja össze a csapatot, de a háttérben biztosan sokat konzultálnak szakmai kérdésekben. A mérkőzéseken mindketten a kispadról segítik a csapatot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik