Hírek

A Honvéd nem fél az Anzsitól

Az orosz Anzsi Mahacskala vár a Budapest Honvéd csapatára az Európa Liga-selejtező második fordulójában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A kispesti klub játékosai, vezetőedzője és tulajdonosa sem fél az oroszoktól – derült ki a keddi sajtótájékoztatón.

– Kétségtelenül nagyszerű játékosokkal találkozunk, de kérdés, hogy csapatként is olyan jók-e – mondta az olasz vezetőedző, Marco Rossi, aki hozzátette, a legfontosabb, hogy együttese jó mérkőzést játsszon idegenben a csütörtöki első felvonás alkalmával még akkor is, ha esetleg kikapna.

Debreceni András, akinek többek között a kameruni Samuel Eto’o semlegesítése lesz a feladata, úgy vélekedett, mindenkinek félelem nélkül, maximumot nyújtva kell pályára lépnie, mert ez egy nagy lehetőség mind a játékosok, mind a csapat számára. Megjegyezte, személy szerint nagyon várja a találkozást Eto’óval, mert most lemérheti hol is tart, s miben kell még fejlődnie.

– Én elsősorban szurkoló vagyok, nem szakember, ezért győzelmet várok – idézi az MTI a klub tulajdonosát, George F. Hemingwayt. – Abban bízom, hogy Moszkvában olyan eredményt érünk el, hogy nyitott marad a továbbjutás kérdése, s aztán egy hét múlva a hazai visszavágón teltház előtt sikerül elérni a bravúrt.

Hemingway kifejtette, hogy az utóbbi években a Honvéd mindig a lehető legnehezebb ellenfelet kapta a nemzetközi kupasorozatokban, öt éve a német Hamburger SV, négy esztendeje pedig a török Fenerbahce volt a kispestiek riválisa. Hozzátette, így dicsőség igazán továbbjutni.

A Honvédot szállító repülőgép szerdán 11:30-kor száll fel, majd a csapat a mérkőzés helyszínén, a Szaturn Stadionban edz. A találkozó magyar idő szerint csütörtökön 17 órakor kezdődik, a visszavágót egy héttel később a Bozsik Stadionban rendezik.

Az Anzsi azért az orosz fővárosban rendezi a találkozót, mert az UEFA betiltotta a dagesztáni stadiont.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik