Hírek

Érzi, hogy szükség van rá

Hrepka Ádám érzi a bizalmat, ennek köszönhetően ismét remek formában játszik.

Kapcsolódó cikkek

Nyerj egy 2012-es, új iPad-et (32GB, 4G) a Rangadó Facebook-játékán! Két klikk, és tied lehet az Apple szuper gépe!

Az MVM Paks folytatta közelmúltbeli remek sorozatát, és az OTP Bank Liga 25. fordulójában 2-1-re nyert a Pécs otthonában. A győztes vendégek mindkét gólját Hrepka Ádám szerezte, aki így már hét bajnoki gólnál tart, a Ligakupában pedig ötször volt eredményes. A 25 éves szegedi csatár első fővárosi klubja az Újpest volt, de igazándiból az MTK-ban tűnt fel, akkor robbant be a köztudatba. 2007 augusztusában a holland NEC Nijmegen csapatához igazolt, és itt kezdődtek a gondok… Mindössze hét bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget, és már decemberben visszatért az MTK-ba. Aztán előbb a Honvédhoz, majd a Vasashoz került, ám Angyalföldön a Zalaegerszeg elleni 6-0-s Magyar Kupa-vereséget követően felbontották a szerződését. Az idény hátralevő részét az MTK-ban játszotta végig, azonban a csapat a 15. helyen végzett, és kiesett a másodosztályba.

Tavaly júniusban Paksra került kölcsönjátékosként, és mint kiderült, ezzel új lendületet vett a karrierje! A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, új együttesében fokozatosan bizonyított, és bekerült a kezdőcsapatba, amit jó játékkal hálált meg.

– Érzem, hogy elkaptam a fonalat, rendszeresen kezdő vagyok. Örülök, hogy így alakult, és az eredményességhez hozzá tudok tenni – vélekedett Hrepka Ádám. – Volt két vesztes mérkőzésünk, a Pápa és a Siófok ellen. Akkor mindenkiben tudatosult, hogy ha nem vigyázunk, esetleg kikerülhetünk az első tízből is. Komolyabban elbeszélgettünk, és abban maradtunk, oda kell figyelnünk, mert maguktól nem jönnek az eredmények. Az elmúlt öt meccsünk már jobban sikerült, és nagyon bízom a hasonló folytatásban.

A 25 éves támadó október közepén, a Haladás elleni meccsen megsérült, részleges bokaszalag-szakadást szenvedett.

– Rossz időben jött az a sérülés, mert abban az időben már kezdő voltam, nyertünk, s ráadásul gólt is lőttem, utána viszont kidőltem – mesélte Hrepka. – Az edzőnk az elejétől kezdve bízik bennem. Ez a csapat tavaly második volt a bajnokságban, ezért sem kerülhettem azonnal a kezdőbe, szépen fokozatosan kellett bizonyítanom, és bekerülnöm. Kis Károly már akkor is hangoztatta, hogy elégedett velem és bízik bennem, amikor még kevesebbet játszottam. Minden játékosnak fontos, hogy érezze, szükség van rá.

A paksi csapatból Csernyánszki Norbert, Szabó János, Bartha László és Hrepka Ádám is tagja volt a ligaválogatottnak, amely kedden az Eppel Mártonnal és Fiola Attilával soraiban felálló magyar U21-csapat ellen játszott felkészülési meccset.

– Jó hangulatú két napot töltöttünk el Telkiben. Tökéletes alkalom volt arra, hogy megismerjük egymást, a szövetségi kapitány pedig személyes benyomást szerezzen azokról, akiket eddig nem ismert. A játékunk még eléggé összeszokatlan volt. A hét elején egy-két edzésről lemaradtunk, de a pénteki bajnoki meccs előtt különösebb fáradságról nem lehet szó, hiszen mindannyian csak egy félidőt játszottunk – mondta a támadó.

Olvasói sztorik