NB I

NB II helyett Európa Liga

Tavasszal még az MTK másodosztályú csapatában játszott Hrepka Ádám, aki a Paks színeiben immár az Európa Ligában lép pályára.

Az NB I-ből a szezon végén kieső MTK-tól a szegedi származású Hrepka Ádám egy évre kölcsönbe a bajnoki ezüstérmes Pakshoz került. A 24 éves támadó mára teljesen felépült legutóbbi combsérüléséből, és a Haladás elleni felkészülési találkozón már meg is szerezte első gólját új együttese mezében. Az Európa Liga-selejtezőn akár hivatalos találkozón is bemutatkozhat – írja a Délmagyarország.
– Kis Károly, a Paks edzője hívott fel azzal, hogy mozgékony, gyors támadót keres az együttesébe – mesélte Hrepka Ádám. – A csapatváltásom ezután gördülékenyen zajlott, az MTK-tól opciós joggal egy évre kölcsönbe kerültem a friss ezüstérmeshez, ahol immár egy hete készülök.
A támadóról Kis Károly elmondta, számára is külön motiváció, hogy egy igen tehetséges, ám az utóbbi években képességeitől elmaradó játékossal foglalkozhat, és biztos benne, hogy Hrepka Pakson megtalálja régi önmagát és egyben góllövő cipőjét.
– Nagyszerű érzés, hogy ilyen jó csapatnál számolnak velem – folytatta a játékos. – A bajnoki második hely nem a véletlen műve volt, és ez a keret a nyáron együtt maradt, sőt még tovább erősödött. Pakson végre előretolt csatárként számítanak rám, amely sokkal jobban fekszik, mint amikor korábbi klubjaimban a szélen szerepeltem. Bár a csapatnál elég nagy a konkurencia, ettől egyáltalán nem tartok, megküzdök a helyemért. Már elkezdtem összepakolni, hamarosan beköltözök az új albérletembe, ahol sokat lesz velem majd a barátnőm. Egy másik, sokkal kalandosabb utazásra is készülök a héten: bízom benne, hogy bekerülök az andorrai UE Santa Coloma elleni Európa Liga-selejtezőre utazó keretbe.

Olvasói sztorik