Hírek

Minimális változások Egerben

Hivatalosan is lezárult az átigazolási időszak, így az Egri FC játékoskerete is véglegesnek tekinthető.

Kapcsolódó cikkek

A január 20-tól február 20-ig tartó periódusban minimális tranzakció történt az NB II Keleti-csoportjában szereplő hevesi klubnál. A felkészülési mérkőzéseken nem volt nagy próbajátékos-invázió, így borítékolható volt, hogy Simon Antal vezetőedző azokra a labdarúgókra számít tavasszal is, akik az eddigi összecsapásokon részt vettek – írja az agriasport.hu.

Eleinte több szerb játékos volt tesztelésen, ám amilyen gyorsan jöttek, olyan sebesen távoztak is a városból. Két érkező mellett csupán két távozóról szólnak a hírek. Sallai Balázs ügye ismert, Illyés Dániel pedig a tengerentúlon folytatja pályafutását. A tapasztalt kapus helyére Giák Tamást igazolta a szakvezetés. A diósgyőri nevelésű hálóőr a legutóbbi szezont Abaújszántón védett. Kasza Dániel rövid egerszalóki kitérőt követően tért vissza anyaegyesületéhez. A 18 éves labdarúgó ígéretes jövő előtt állhat, a bizonyítási lehetőséget minden bizonnyal megkapja az Egri FC-ben.

Persze az is előfordulhat, hogy nem végleges a mostani felállás. Február 20. után ugyanis van lehetőség szabadon igazolható labdarúgók szerződtetésére. Ilyen például Igor Pisanjuk is. A 23 éves csatár élete és karrierje érdekes. A Vajdaságban látta meg a napvilágot, állampolgársága ukrán és kanadai, Magyarországon pedig negyedik éve próbálkozik. A Ferencvárosnál, Szolnokon és Kecskeméten is ismerősen cseng a neve. Sorsa napokon belül eldől.

Az Egri FC egyébként szombaton 14 órai kezdettel hazai környezetben játszik bajnoki mérkőzést az Orosháza ellen. A Szentmarjay Városi Stadion gyepszőnyegét megszabadították a hótakarótól. Az olvadás függvénye, hogy játékra alkalmas lesz-e a játéktér.

Olvasói sztorik