Hírek

Még nincsenek kiélesítve

Az Egri FC is a felkészülés közepénél jár, Simon Antal mégis több labdabirtoklást vár csapatától.

Kapcsolódó cikkek

A téli felkészülés negyedik heténél tart az NB II-es Egri FC. A Keleti-csoport nyolcadik helyén álló hevesiek délelőttönként a körcsarnokban, délutánonként pedig a műfüves pályán gyakorolnak. Négy edzőmérkőzésen van túl az együttes, a Szigetszentmiklóstól 1-0-ra, a Mezőkövesdtől 3-0-ra kikapott, a Putnokot, illetve a DVSC-DEAC csapatát egyaránt 3-1-re verte. Simon Antal, az Eger vezetőedzője a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy a távozó kapus, Illyés Dániel utódját mindenképpen meg kell találniuk, és egy csatárra is szükségük van. Kapusedző-posztra már megvan az erősítés: Kövesfalvi István csatlakozik az együtteshez.

– Milyen képet mutatott a Debrecen elleni találkozó, illetve a korábbi meccsek?
– Az eredménynek ilyenkor nincs különösebb jelentősége, de nyerni mindig jó – mondta a Rangadó megkeresésére Simon Antal. – Pozitívum, hogy bár a helyzetkihasználásunk az elmúlt időszakban nem volt túlságosan jó, most öt-hat lehetőségből hármat belőttünk. Ilyenkor minden együttes benne van az edzésmunka kellős közepében, tehát nincsenek kiélesítve, ettől függetlenül több labdabirtoklást várok a csapatomtól. Ezt hiányoltam. Az ellenfélnek is voltak helyzetei, jó lenne ezeket tovább szűkíteni. A szélsőjátékosainknak, csatárainknak jobban meg kellene tartaniuk a labdát, hogy a többieknek legyen idejük és lehetőségük felzárkózni hozzájuk. A fiataljaink is lehetőséget kaptak, és éltek is vele, hiszen jól játszottak.

– Eddig nem volt jelentős játékosmozgás a keretnél, mi várható ezután?
– Giák Tamást szerda-csütörtökig még megnézi a stáb, hiszen meg kell találnunk a kapus Illyés Dániel utódját. Kapusedzőként Kövesfalvi István fogja segíteni a munkánkat, de még vannak kötelezettségei a Dabas felé. Mindenképpen szeretnénk egy támadót, sürget az idő, és szűkös a piac ilyenkor. Nagy mozgás nincs, alapvetően a tavalyi kerettel végezzük a felkészülést, hiszen az elmúlt nyáron 18 új játékos került Egerbe.

– Megtörtént az összecsiszolódás ilyenkor szokásos folyamata.
– Úgy gondolom, igen, és a beszélgetések alapján ez jön vissza a csapatból is. Nagyon kevés volt az idő, hogy a csapat összekovácsolódjon, de az utolsó öt bajnoki meccsünkből négyet megnyertünk, tehát a statisztika is azt mutatja, hogy próbál összerendeződni az együttes. Nem alakítunk ki túl sok helyzetet, ebből következik, hogy kevés gólt rúgunk. Ezen próbálunk a kereten belül, illetve új emberekkel is változtatni. A hátsó stabilitásunk megvan, hiszen kevés gólt kapunk, ez elfogadható.

– Eger városa a felkészülés időszakában igazi fociközponttá vált!
– A műfüves pálya meghatározó, és lehetővé teszi, hogy az NB-s, illetve a megyei csapatok részére tornát szervezzünk. Hét közben és hétvégén is zajlanak a meccsek, ez jó kezdeményezés, ebben az időszakban mindenképpen jó dolog, a jövőben is lesz folytatása. Végig versenyben vagyunk, versenyhelyzetet tudunk teremteni ezáltal. Szerdán a keretünk két részre lesz osztva, az egyik csapat a Videoton-PFLA, a másik a Gyöngyös ellen játszik. Hétvégén egy teremtornán, a XXVI. Imola-Hírlap Kupán veszünk részt a körcsarnokban, majd két regeneráló nap következik Hajdúszoboszlón.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik