Hírek

A BKV Előre ügyvezetője befektetőket keres

Elnökségi felhatalmazással a sportklub megmaradását előmozdító befektetőket keres a BKV Előre SC ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó cikkek

Amint azt Hudák Gábor a szerdai elnökségi ülés után az MTI-nek elmondta, a vezetés azzal bízta meg, hogy próbáljon felkutatni potenciális partnereket, akik a sportklub által használt – a BKV tulajdonában levő – két intézményt, a Sport utcai sporttelepet és a Római parti csónakházat hasznosítani tudják, ilyesféle tapasztalataikkal is segíteni képesek.

Az ügyvezető hozzáfűzte, hogy mivel a Budapesti Közlekedési Vállalat saját anyagi helyzete miatt nem tudja tovább finanszírozni őket, így onnan pénzt nem várhatnak, befektetők fellelésével találhatnak csak kiutat a jelenlegi helyzetből, amely azzal fenyeget, hogy megszűnik az idén nyáron százéves fővárosi sportegyesület. A nagy múltú klubban négy versenyszakosztály mellett a szabadidős szakosztályokban több mint 1200 dolgozó sportol.

A volt válogatott jégkorongozóból lett ügyvezető az MTI kérdésére elmondta, hogy a labdarúgó-szakosztálynál az utánpótláskorúakat a társaságiadó-kedvezményekből befolyó pénzekből lehet finanszírozni, ott nem látszik gond, a kajak-kenus szakosztály is életben tarthatónak tűnik, viszont a teke- és a súlyemelő-szakosztály nehéz helyzetben van.

– Ami az NB II Nyugati-csoportjában szereplő focicsapatunkat illeti, az mindenképpen fontos fejlemény, hogy a játékosok együttesen úgy döntöttek: végigjátsszák a mostani szezont – mondta Hudák Gábor.

Hogy az ügyvezető igazgató mire jutott a befektetőt kereső tárgyalásokon, arról a jövő heti elnökségi ülésen ad számot a sportklub vezetésének.

A BKV Előre az elmúlt, lassan teljes évszázadot tekintve három olimpiai bajnokkal büszkélkedhet a súlyemelő Baczakó Péter, a kenus Tatai Tibor és az úszó Temes Judit személyében.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik