A Haladáshoz távozó vezetőedző, Artner Tamás helyét december végén Jákli Péter vette át az NB II Nyugati-csoportjában szereplő FC Ajka csapatánál. Karácsony előtt a Rangadó.hu érdeklődésére úgy nyilatkozott, nem tervez jelentős változtatást az együttesnél, és a téli játékosmozgás alapján úgy tűnik, tartja is a szavát.
Pothárn Szabolcs és Horváth Ádám Ausztriában folytatja pályafutását, valamint a nyáron kölcsönvett Vittman Ádám visszatér az élvonalbeli Zalaegerszeghez. Pados József kölcsönjátékosként tavasszal a Répcelak NB III-as csapatában szerepel. Az Ajka eddig három fiatal futballistát szerződtetett: Domján Roland a Lombard Pápa NB III-as csapatából, Kovács Milán Mosonmagyaróvárról, Horváth Attila pedig Siófokról került a klubhoz.
Az együttes egyik legbiztosabb pontja, a házi góllövőlista vezetője, Mihalecz Péter a Rangadó érdeklődésére elmondta, szerinte az edzések is hasonlóak, mint korábban, de a csapat téli felkészülését sok külső körülmény hátráltatta.
– Még nem tudom, milyen változások lesznek a játékban, azt biztos, hogy az edzések nagyjából hetven százaléka hasonló, mint Artner Tamás idejében. Persze, Jákli Péter beleviszi az egyéni elképzeléseit az edzésanyagba. A játékunk várhatóan nem fog változni, ugyanazt gyakoroltuk, hasonló taktikai felállásban fogunk szerepelni.
– Hogyan teltek a felkészülés hetei?
– Mi vagyunk talán az egyetlen NB II-es csapat, amelyiknek nincs műfüves pályája. De ha nem az egyetlen, akkor mondjuk a háromban benne vagyunk… Majdnem csak teremben tudtunk gyakorolni, és jártuk a környéket. Sokat utazott a csapat, minden nap máshol volt az edzés. Ez nehéz dolog, hiszen sehol nem volt otthonunk, nem volt egy stabil pont, ahova kötődtünk.
– Ilyen körülmények között a tervezett munkát el tudták végezni?
– Ha el is végeztük, igen nehezen. Sok edzőmeccsünk elmaradt, és nem is tudtuk pótolni, ez is nagy gondja volt a felkészülésnek. Az elején nem működött a csapatszerkezet, megéreztük Pothárn Szabolcs hiányát, és akkor még nem is igazoltunk, illetve nálunk jobb csapatokkal játszottunk, a Siófokkal, a Haladással. A végére, úgy gondolom, az új igazolásokkal összeállt a csapat játéka. Horváth Attila hasznos tagja lehet együttesünknek, hiszen NB I-es tapasztalata van.