Hírek

Újabb öt játékost küldhetnek el Szegedről

Csak akkor maradhat a keretben Czirbus, Kulacsik, Magyar, Podonyi és Puskás, ha össze tudja egyeztetni a munkát a sporttal.

Kapcsolódó cikkek

Egyértelmű ultimátum! Csak akkor maradhat az NB II Keleti-csoportjában szereplő csongrádiak keretében a kapus Czirbus Gábor, a jelenleg sérült Kulacsik Tamás, a csapatkapitány Magyar György, valamint Podonyi Norbert és Puskás Csaba, ha a jövőben össze tudja egyeztetni munkáját a labdarúgással. A szegedi vezetők az említett labdarúgók fizetését is csökkentenék. A játékosok január elejéig kaptak haladékot a döntésre – írja a delmagyar.hu.

– Valóban tárgyaltunk a vezetőkkel, az ő ajánlatuk viszont nem túlságosan kedvező számunkra – mondta az ősz egyik legjobbja, Magyar György. – Először azt szerették volna, hogy döntsünk: munka vagy futball, szerintük a kettő együtt nem mehet ennél a csapatnál, aztán pedig azt javasolták, hogy az edzéslátogatottság arányában csökkentik a juttatásunkat. A döntést alaposan átgondoljuk, a családon belül is megbeszéljük, hiszen a jövőnkről kell határoznunk. Ha úgy alakul, hogy nem tudjuk folytatni a Szeged 2011-ben, valamennyiünk számára vannak lehetőségek, nyitott kapuk.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik