NB II

Nagy dolog készül Szegeden

Továbbra is titok övezi az NB II Keleti-csoportjában szereplő Szeged 2011 labdarúgócsapatának játékoskeretét.

A Délmagyarország című regionális napilap munkatársai megpróbálták összeszedni azoknak a futballistáknak a nevét, akik kötődnek a városhoz, és esetleg visszatérnek a másodosztályba.

A Szeged 2011 vezetői már biztosan többet tudnak arról, hogy kik alkothatják az NB II Keleti-csoportjában szereplő együttes keretét, hiszen bő egy hete már megkezdték a tárgyalásokat a futballistákkal. Bozóky Imre elnök egyelőre nem szolgált nevekkel, a hétre ígérte, hogy kiderülhet: ki lesz az edző, és kik szerepelhetnek a csapatban. A klub kinyilvánította, hogy szeretné, ha a városhoz kötődő labdarúgók alkotnák a csapat gerincét.

Mivel mindenki azt találgatja, hogy ki térhet vissza, nézzük a piacot!

Kapusok

Dénes Zsolt Békéscsabán védett, már tavaly nyáron szívesen ment volna Szegedre, így nem elképzelhetetlen, hogy visszatér az Algyő volt kapusa. Halász Krisztián szegedi, ő az elmúlt években Makón védett. A szerb Zseljko Belecsan jól teljesített a KITE-Szeged NB III-as csapatában, így szerződéshosszabbítást érhet a produkció.

A megyéből

Makón, Hódmezővásárhelyen és Szegeden is több olyan játékos szerepelt, aki képességei alapján helyet kaphat az új NB II-es együttesben. A Makói FC-ben a szegedi tűzoltó Magyar György, az elöl is bevethető Fülöp Tibor és Podonyi Norbert, valamint a szintén a Tisza-parti városhoz kötődő Puskás Csaba visszatérése sem lenne meglepetés.

Az NB III Alföld-csoportjában ezüstérmet szerző KITE-Szeged gárdájából Gellér Gábor, a gólerős Bernáth Péter, a tehetséges Batik Bence és Huszárik Zsolt mellett a rutinos, de még mindig szélvészgyors Kulacsik Tamás is kerettag lehet.

Visszatérnek?

Több olyan Csongrád megyei focista is más csapatot erősít, akiknek megszerzésére most nagy esély kínálkozik. A Pápáról eltanácsolt Bali Péter a sajtóban nyilvánította ki, hogy ha hívják, akkor szívesen megy Szegedre. Ez a helyzet a békéscsabai trióval is: az egykori utánpótlás-válogatott Makra Zsolttal, az korábbi makói gólfelelőssel, Csák Zoltánnal, és hazánk egyik legrobbanékonyabb labdarúgójával, Szélpál Tamással.

Az NB II-ből osztályozón kieső, ám végül mégis a másodosztályban maradó Orosháza játékosa volt az Olaszországot is megjárt vásárhelyi Bartyik Norbert, de a Cegléden kölcsönben szereplő szentesi születésű Koncz Zsolt – a Kecskemét játékosa – is feltűnhet az első edzésen, sőt a csongrádi Bagi István – ő is a KTE-t erősíti – leigazolása sem lehetetlen. Zakar Szabolcs Ausztriában, alacsonyabb osztályban játszott, azonban otthagyta az osztrákokat. Gahwagi Nebil a Pápa játékosa, kölcsönben szerepelt Szegeden. A Tisza Volán-nevelés megszerzésére minden esély megvan, így maradhat a Szeged 2011-ben.

Keményebb dió

Kardos Norbert a Debrecen igazolt labdarúgója, a DVSC tavasszal kölcsönadta a Kaposvárnak a tehetséges védőt, nem reménytelen a helyzet a megszerzésére. Dlusztus András a Pápát erősíti, de nem tartozik Véber György edző állandó kezdői közé: többször játszik, azonban néha hosszú időre elfelejtik. Hajdú Sándor a tavasszal lett alapembere az NB I-től búcsúzó MTK-nak, nehezíti helyzetét, hogy évek óta a fővárosban él. A volt szegedi, makói Szamosszegi Gábor a Várhidi Péter irányította Szigetszentmiklósban játszik. Ha barátja, Makra Zsolt a Szegedet választja, akkor a Szamos becenévre hallgató védő visszatérése sem lehetetlen.

Álom

Azért több olyan futballista is akad, akinek a visszacsábítása az álom kategóriát képviseli Szegeden. A belga bajnok Genk cserekapusa, a ferencszállási Köteles László, vagy a Bajnokok Ligájában éppen a Videoton ellen készülő grazi Szabics Imre visszatérése nem jöhet össze. Ebbe a különítménybe tartozik a paksi Hrepka Ádám, a győri Völgyi Dániel, a pápai Gyömbér Gábor, az olasz Sampdoriát erősítő magyar válogatott Laczkó Zsolt, a közelmúltban Szombathelyre igazoló Búrány Zoltán, a Pécsett szereplő Schultz Levente, a Siófokban futballozó Kecskés Tamás, az Újpestben egyre több szerepet kapó Popovics Bertold, az osztrák második ligában szereplő mórahalmi Tandari Tamás, a Szigetszentmiklóson már edzősködő szentesi Csurka Zoltán, a 16 évesen a Fiorentina utánpótlás-akadémiáján pallérozódó Szabó Zoltán, vagy éppen a Győri ETO második csapatában szereplő Nacsa Péter, a Haladásnál játszó kisteleki Szvoboda Szabolcs, és a Kecskemét kapusa, a szentesi Tóth Zoltán. Ők nagy valószínűséggel nem váltanak klubot.

Negyvenegy futballistát soroltunk fel. Hosszú lista. Végül az említett labdarúgók közül kik kerülhetnek be a Szeged 2011 keretébe? Ha minden igaz, akkor napokon belül választ kapunk erre. Talán nem lennének meglepve a drukkerek, ha a fent említett játékosok közül jó páran az augusztus 20-i bajnoki rajton a Szeged 2011 mezében futnának ki a zöld gyepre.

Olvasói sztorik