Videó

Bemutatkozott új csapatában, az olasz élvonalban szereplő Torino FC-ben Joe Hart, a Manchester City száműzött kapusa - mégpedig vereséggel és egy hatalmas hibával. A Torino az Atalanta együtteséhez látogatott, és a második játékrész elején a vezetést is megszerezték a "bikák", azonban az angol válogatott hálóőr hibája után két perc múlva már újra egyenlő volt az állás. Hart az 56. percben rosszul lépett ki egy szögletre, és csak belepaskolni tudott a labdába, ami így Masiello elé került - ő pedig köszönte szépen a lehetőséget, és kapásból az üres kapuba továbbította a játékszert. Érdekesség, hogy az angol kapus szinte lemásolta a helyére igazolt Claudio Bravo szombati bakiját, hiszen a chilei kapus is hasonló gólt eredményező hibát vétett a Manchester United elleni városi rangadón - bár Guardioláék végül behúzták azt a meccset,a Torino pedig 2-1-re kikapott. Joe Hart a bakin kívül sem zárt jó meccset, három kapura tartó lövésből két gólt kapott - bár mentségére szóljon, hogy a második, tizenegyesből kapott gólról nem tehetett, az első félidőben pedig hatalmas védést mutatott be, még 0-0-s állásnál.
2016. 09. 12. 13:22
Már korábban beszámoltunk róla, hogy vasárnap 17.30-tól a PMFC a Ferencváros második csapatát fogadta az NB III Közép-csoportjában. A vénaszkenneres beléptetés és a klubvezetés ellen tüntető, emiatt az élvonalbeli mérkőzések látogatását bojkottáló ferencvárosi ultrák az előző szezonban Csepelen tették tiszteletüket és óriási futballünnepet varázsoltak. Mivel idén a két csapat külön csoportba került, új helyszínt kellett keresniük, és a választásuk most Pécsre esett. A baranyai megyeszékhely 200 kilométerre van a fővárostól, így a zöld-fehérek nem lesznek tízezren, azonban a hangulat és a szépszámú vendégsereg most is garantált volt. Bár a végig izgalmas összecsapáson gól nem született, a Fradi-tábor ezúttal is kitett magáért és görög tüzekkel színesített koreográfiával végig buzdította szeretett klubjának harmadosztályú csapatát. A Ferencváros ultrái brutális hangulatot varázsoltak a pécsi stadionba, ahova több, mint 5000-en látogattak ki vasárnap délután. Íme
2016. 09. 11. 19:26
Rendkívüli izgalmakat hozott a Premier League egyetlen vasárnapi mérkőzése, a Swansea-Chelsea összecsapás. A találkozó elején a Diego Costa góljával a londoniak szerezték vezetést, ám a fordulás után a hazaiak három perc alatt fordítani tudtak. A 2-2-es végeredményt a 81. percben a duplázó Diego Costa állította be, aki gyönyörű ollózós góllal mentett pontot csapatának. Íme
2016. 09. 11. 18:56
Egyre jobban izzik a levegő a Manchester United - Manchester City angol bajnoki mérkőzésen, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a vendégek menedzserének, Pep Guardiolának és Wayne Rooneynak a kisebb kakaskodása az oldalvonal mellett. A szituáció egygólos vendég vezetésnél történt, azóta azonban már megduplázta előnyét a spanyol szakember csapata. Rooneyéknak tehát nem csak az oldalvonalon kívül, hanem a pályán belül is jobban fel kellene venni a harcot az ellenféllel szemben. What sane coach would do this? pic.twitter.com/l7OF8rGJSs— Ali (@RM_Insider) 2016. szeptember 10.
2016. 09. 10. 14:11
Óriási lehetőséghez jutott Románia a Montenegró elleni vasárnapi Vb-selejtező összecsapásán. A mérkőzés 96. percében, 1-1-es állásnál tizenegyest kaptak a hazaiak, a labda mögé pedig a támadó, Nicolae Stanciu állt. Valószínűleg nemzeti hőssé vált volna a csatár, amennyiben gólra váltja a büntetőt, ám ő nem tudott élni ezzel a lehetőséggel, kicsinek találtatott a kapu, fölé rúgta a labdát a Steaua játékosa. Ezzel pedig maradt az 1-1-es végeredmény, az elhullajtott két pont valószínűleg sokat érhetne még Romániának a következő fordulókban.
2016. 09. 04. 22:54
Szinte egy birkózó jelenetnek lehettünk a szemtanúi a brazil válogatott edzésén, miután több szurkoló berohant a pályára, és célba vették Neymart. A Barcelona klasszisát természetesen nem akarták bántani, csupán meg akarták ölelni őt, de mivel ezt többen is tették egyszerre, a földön kötött ki a focista. A brazil válogatott körülbelül 15 ezer néző előtt tartott nyílt edzést a szerdai, Kolumbia elleni vb-selejtező előtt.
2016. 09. 04. 20:54
Az indiai Mumbai City FC-ben szereplő Vadócz Krisztián hét csapattársával teljesítette a kukába fejelős kihívást - habár a labdarúgók nagy örömködéséből ítélve nem biztos, hogy elsőre. A magyar középpályás a bal oldalon, a harmadik széken ül. Our players completed the #BinChallenge. Upload your video & the best entry will win tickets to our first home game. pic.twitter.com/N4wuwPmURw— Mumbai City FC (@MumbaiCityFC) 2016. szeptember 3.
2016. 09. 03. 11:34
Az olasz válogatott csütörtök este felkészülési meccsen fogadta az Eb-ezüstérmes franciákat. A szurkolók pedig már a találkozó elején megmutatták, hogy nem különösebben szívlelik a riválist, és a francia himnusz alatt fütyülni kezdtek. Itt jött a képbe az Azurrik csapatkapitánya, Gianluigi Buffon, aki ugyanebben a pillanatban tapsolni kezdett, a közönség pedig pár másodperc múlva követte a példáját: a Marseillaise így füttykoncert helyett tapsviharban ért véget. A találkozót végül 3-1 arányban a franciák nyerték.
2016. 09. 03. 09:00
Az elmúlt években mindenhol megbukó Mario Balotelli az égvilágon senkinek nem kellett a nyáron, mígnem a francia Nice az átigazolási szezon utolsó napján mentőövet dobott a Liverpoolban már a tartalékok közé száműzött botrányhősnek. Super Mario a jelek szerint nem értékeli különösebben azt, hogy a franciák gyakorlatilag megmentették a karrierjét, első hivatalos sajtótájékoztatóján ugyanolyan flegmán beszélt az újságírókkal, mintha még mindig egy sztárfutballista lenne - bár felmerül a kérdés, volt-e valaha is az? Balotelli mentségére szóljon az első kérdés tényleg elég ostobára sikeredett, lehet ez adta meg az alaphangot a sajtótájékoztatóhoz: ugyan miért lenne lenyűgözve a sok újságírótól? Nagyjából ezredik alkalommal van ilyen helyzetbe. Ugyanakkor ami ezután jött, az nettó parasztság: a következő, éjszakai életről szóló kérdést Balotelli végig sem hallgatta, a túlzott Instagram-használatát firtató újságírónak azt válaszolta, hogy ő kreálja a problémát, a teljesen ártatlan, fittségéról érdeklődő zsurnalisztával pedig közölte, hogy a kérdése értelmetlen és ostoba.
2016. 09. 02. 21:34
Vicces videót tett közzé Megyeri Balázs, a magyar válogatott kapusa hivatalos Instagramján: a hálóőr a medencében, úszással indította a reggelt, miközben az általa a legjobb szurkolóinak nevezett kutyái "drukkoltak" neki. Az erőteljes karcsapásokat látva lassan a riói olimpián ezüstérmet szerző Cseh László is kezdhet rettegni... Morning recovery with my best supporters #frenchies #frenchbulldogs #swimming #sweethome @pepeandkoi Balazs Megyeri (@megyo42) által közzétett videó, 2016. Aug 28., 02:10 PDT
2016. 08. 30. 21:38
A Videoton vezetői nem lustálkodnak az átigazolási piac hajrájában, ahogy arról beszámoltunk, több igazolást is nyélbe ütöttek az elmúlt napokban - többek közt Marko Scsepovics ötszörös szerb válogatott is Fehérváron folytatja a pályafutását. Az Olimpiakosztól igazolt 25 éves támadó fiatal kora ellenére is rengeteg sikert ért már el a futballban, azonban olyan is történt már vele, amit legszívesebben alighanem elfelejtene. Három évvel ezelőtt, 2013 augusztusában Scsepovics a Partizan Beograd játékosaként részese volt a bolgár Ludogorec elleni BL-fiaskónak: a belgrádiak az idegenbeli vereség után hazai pályán is kikaptak ellenfelüktől a selejtezőben, így búcsúztak a sorozattól. A közönség nem vette jó néven kedvenceik vereségét: az egyik szurkolói csoport vezére a mérkőzés végén átugrotta a kordont, egyszerűen odasétált a csereként beállt Scsepovicshoz, és a többi drukker nagy örömére megfosztotta őt a csapatkapitányi karszalagtól. Egy évvel később a Partizan újra a Ludogoreccel találkozott a BL-ben, és újra alulmaradtak a bolgárokkal szemben, de ekkor Scsepovics már nem volt a csapat tagja: a 2013-as eset után eligazolt, és azóta sem tért vissza az együtteshez.
2016. 08. 30. 17:41
Olvasói sztorik