Válogatott

Mióta világranglista van, nem vert ekkora ellenfelet Magyarország

A magyar válogatott valóságos csodát tett azzal, hogy legyőzte a jóval esélyesebb, világbajnoki ezüstérmes horvát csapatot a vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőn. Csapatunk tétmeccsen utoljára 1966-ban tudott nyerni az előző vb valamelyik döntőse ellen, akkor Brazíliát szomorítottuk el 3-1-re.

Ötvenhárom éve nem aratott ilyen nagy sikert a válogatott
Akkor Bene és Farkas is olyan gólt szerzett, amire örökké emlékezni fogunk.

Az azonban viszonylag ritka esemény – némi szerencse is kell hozzá –, hogy regnáló világbajnokkal, vagy a vesztes ellenfelével mérkőzzön a magyar válogatott élesben, ezért adódik a kérdés: mikor győztünk le utoljára csak szimplán a világelitbe tartozó csapatot?

Barátságos meccsek

Nem is tűnik még annyira távolinak, pedig 12 éve már, hogy 2007. augusztusában a Várhidi Péter vezetésével a magyar válogatott hazai pályán 3-1-re verte az olaszokat. Ellenfelünk meglehetősen óvatosan futballozott, míg a mieink nagy erőbedobással játszottak, utóbbi döntött. Itthon óriási ünneplése volt, elvégre az aktuális világbajnokot vertük meg, ráadásul az olaszok szereztek vezetést – hasonlóan a horvátokhoz.

Három évvel korábban, 2004. júniusában Torghelle Sándor nevét jegyezték meg egy életre Németországban. A 2002-es vb-ezüstérmes nationalelf a 2004-es Európa-bajnokság utolsó felkészülési mérkőzésén szaladt bele a pofonba – két ponttal ki is estek a csoportból az Eb-n – úgy, hogy a magyar csatár fél óra alatt duplázott és mindenki meglepetésére 2-0 maradt a végeredmény is.

Amikor “élesben” is sikerült

Persze más kávéház egy-egy tétmeccs, a világbajnoki, vagy az Eb-selejtező, mint a fent említett felkészülési mérkőzések. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1993. augusztusában vezette be a világranglistát, azóta kétszer sikerült tétmérkőzésen top 10-es csapatot legyőzni. Az utolsó emlék relatív friss; a 2016-os Európa-bajnokság első meccsén Ausztriát győztük le (2-0), amely története legjobbjaként 10. helyen állt a franciaországi találkozó pillanatában a FIFA rangsorában.

A következő sikerért már a múlt századig kell visszalapozni 1995. áprilisában Halmai Gábor korai, 2. percben szerzett góljával győztük le 1-0-ra Svédországot a 1996-os Eb-selejtezőn. Ekkoriban a skandinávok ötödik helyet foglaltak el a FIFA világranglistáját, így a horvátok vasárnapi legyőzésééig ez volt a legnagyobb sikerünk a rangsor szerint.

A világranglista előtti idők

Csakhogy volt élet a világranglista előtt is és az imént említett svéd csapatnál jóval erősebb együttest vert meg Magyarország 1984-ben. Az 1986-os vb-selejtezőjében a holland válogatottban olyan klasszisok szerepeltek a csapatban, mint a fiatal Marco van Basten, Frank Rijkaard, Ruud Gullit vagy a későbbi magyar szövetségi kapitány, Erwin Koeman. Ezt a csapatot tudta 2-1-re legyőzni a Mezey György vezette magyar válogatott Détári Lajos és Esterházy Márton góljaival ráadásul idegenben, Rotterdamban. Nagyrészt ennek a győzelemnek is köszönhetően a magyar válogatott ekkor jutott ki utoljára világbajnokságra. Nyilasiék a csoportban 10 pontot szereztek, ezzel végeztek az első helyen, megelőzve a hét pontos Hollandiát.

1985-86 amúgy is emlékezetes sikereket hozott. Januárban szintén idegenben, Hamburgban Péter Zoltán góljával 1-0-ra vertük az 1982-es vb-döntős NSZK-t, majd a vb-felkészülés jegyében 1986. márciusában Brazíliát vertük 3-0-ra a Népstadionban. A magyar labdarúgó-válogatottat akkoriban a világ második legjobb csapataként tartották számon, ebből a pozícióból jött a mexikói vb, ami után a magyar labdarúgás leszálló ágra került.

Ezeket a statisztikákat ismerve Horvátország legyőzése óriási siker!

Eb 2020, E-csoport, második forduló:

Magyarország – Horvátország 2–1 (1–1)
gól: Szalai (34.), Pátkai (76.), illetve Rebic (13.)

Korábban:
Wales–Szlovákia 1–0 (1–0)

Az E-csoport állása:

1. Wales 1 1 0 0 1–0 +1 3
2. Szlovákia 2 1 0 1 2–1 +1 3
3. Horvátország 2 1 0 1 3–3 0 3
4. MAGYARORSZÁG 2 1 0 1 2–3 –1 3
5. Azerbajdzsán 1 0 0 1 1–2 –1 0

További program:
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő 
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Olvasói sztorik