Válogatott

Harminchat éve képtelenek vagyunk győzelemmel kezdeni az Eb-selejtezőt

Folytatódott a magyar labdarúgó-válogatott rossz sorozata. Nagyszombaton, Szlovákia ellen kezdtük a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjét, de 2-0-ra kikaptunk, a csalódást keltő játék után a csapatkapitány Szalai Ádám is kifakadt az újságíróknak.

Szalai Ádám nem bírta ki az öltözőig, a kamerák előtt alázta porig csapattársait
A magyar válogatott csatára ismét emlékezeteset alkotott.

A vereség azt is jelenti, hogy továbbra sem tudunk mit kezdeni a szlovák csapattal (két döntetlen, három vereség a mérleg ellenük), illetve, hogy 36 éve nem tudunk győztes rajtot venni egy Eb-selejtezőben. Ez utoljára az 1984-es torna előtt sikerül, 1983. március 27-n Luxemburgban nyertünk 6-2-re, Póczik József triplázott, rajta kívül még Nyilasi Tibor, Pölöskei Gábor és Hannich Péter volt még eredményes. Kijutni mondjuk akkor sem sikerült, az ötcsapatos csoport negyedik helyén zárt a válogatott.

Azóta ilyen eredmények születtek az Eb-selejtezős nyitányon:

  • 1986. október 15.: Magyarország – Hollandia 0-1
  • 1990. október 10.: Norvégia – Magyarország 0-0
  • 1994. szeptember 7.: Magyarország – Törökország 2-2
  • 1998. szeptember 6.: Magyarország – Portugália 1-3
  • 2002. október 12.: Svédország – Magyarország 1-1
  • 2006. szeptember 2.: Magyarország – Norvégia 1-4
  • 2010. szeptember 3.: Svédország – Magyarország 2-0
  • 2014. szeptember 7.: Magyarország – Észak-Írország 1-2
  • 2019. március 21.: Szlovákia – Magyarország 2-0.

Azaz kilencedik nekifutásra sem sikerült véget vetni ennek a rossz sorozatnak, három döntetlen és hat vereség a mérleg ebben a 36 évben.

Vasárnap folytatódik számunkra a selejtező és a csoport legerősebb csapata, a vb-ezüstérmes Horvátország érkezik. Ők egy szűk győzelemmel kezdtek, Azerbajdzsán még vezetett is is Zágrábban, de Barisic és Kramaric találatával fordítottak a horvátok.

Eb-selejtezők: Horvátország megfordította az Azerbajdzsán elleni meccset
Hollandia és Belgium hozta a kötelezőt hazai pályán.

Eredmény – Eb-selejtező, E csoport

Nagyszombat, Anton Malatinsky Stadion, 14 235 néző, v.: Vlagyiszlav Bezborodov (orosz)

Szlovákia-Magyarország 2-0 (1-0)


Szlovákia: Martin Dubravka – Peter Pekarik, Denis Vavro, Milan Skriniar, David Hancko – Juraj Kucka, Stanislav Lobotka – Marek Hamsik, Ondrej Duda (Pavol Safranko, 87.), Albert Rusnák (Jaroslav Mihalik, 93.) – Robert Mak (Miroslav Stoch, 79.)

Magyarország: Gulácsi Péter – Lang Ádám (Holender Filip, 81.), Willi Orbán, Kádár Tamás – Lovrencsics Gergő, Kleinheisler László (Szoboszlai Dominik, 54.), Nagy Ádám, Kalmár Zsolt (Dzsudzsák Balázs, 61.), Korhut Mihály – Kovács István – Szalai Ádám

gólszerzők: Duda (42.), Rusnák (85.)

sárga lap: Vavro (21.), Kucka (50.), Hamsik (77.), Skriniar (90.), illetve Kalmár (10.), Korhut (59.), Nagy (88.)

Fotó: 24.hu/Mohos Márton

Olvasói sztorik