Válogatott

Nagy Dominik szerint óvatosabb, taktikusabb mérkőzés várható az észtek ellen

A magyar válogatott támadója arról is beszélt, honnan ered remek formája.

Csütörtök este újabb Nemzetek Ligája-mérkőzést játszik Észtország ellen a magyar válogatott a sorozat ötödik fordulójában. A csapatot – Marco Rossi eltiltása miatt – Cosimo Inguscio másodedző irányítja , az ő gondalait a soron következő meccsről itt tudod elolvasni.

A játékosok közül Nagy Dominik úgy fogalmazott, másmilyen meccs lehet a budapesti, mint amilyen a kinti volt:

Óvatosabb, taktikusabb meccsre számítunk. Szeretnének majd jó eredményt elérni, ezért vélhetően kontratámadásokra fognak beállni.”

A válogatott támadója arról is beszélt, a soron következő meccseket még tétmeccsként kezelik-e, vagy netán már részben az Eb-selejtezőkre koncentrálnak:

Egyértelműen tétmeccs, ez látszani fog azon is, hogy a kapitány a legerősebb összeállítást küldi pályára. Ezzel a két győzelemmel a saját önbizalmunkat is visszaszerezhetjük, és persze a szurkolók szimpátiáját is.”

A 23 éves játékos az utóbbi időben szédületes formában játszik, jött is a kérdés, miben más ez a Nagy Dominik, mint az „előző”:

Pár hete is elmondtam, hogy új vezetőedzőnk van, ami a játékomban óriási segítséget adott. Olyan szintű bizalmat kaptam tőle, amit az előzőtől nem. Bízom benne, hogy ezt a formát a válogatottba is át tudom ültetni. Ha a saját játékomat nézem, akkor pozitívan tekinthetek a meccs elé, de összességében javulnunk kell, az egyéni hibák terén legfőképp. Hazai pályán azonban győzelemre számítok, ahogy természetesen a szurkolók is.”

A Rangadó nemrégiben interjút készített Nagy Dominikkel, ezt itt tudod elérni.

A mérkőzést a Groupama Arénában rendezik, csütörtökön 20:45-ös kezdéssel az M4 Sport élőben közvetíti.

Címlapkép: MLSZ

Olvasói sztorik