Válogatott

BL-szereplés, gól a Manchester United ellen – milyen szezont futnak az izlandiak?

Rendszeresen pályára lépnek klubcsapataikban az északi válogatott játékosai.

Kapcsolódó cikkek

A 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra 44 év után újra kvalifikált magyar válogatott Izlandot, Ausztriát és Portugáliát kapta ellenfeléül a csoportküzdelmek során. Az európai klubszezon már a felénél tart, ezért érdemes megnézni, hogy szerepelnek az említett csapatok játékosai szerte a kontinensen.

Elsőként a negyedik kalapos, általános vélekedés szerint a három közül a leggyengébb izlandiakat vesszük sorra. Mivel válogatottjuk pótselejtező nélkül kvalifikált a tornára (csakúgy mint az osztrákok és a portugálok), ezért amíg mi a norvégokkal küzdöttünk, náluk a szövetségi kapitány, Lars Lagerback a lengyelek és a szlovákok ellen már kísérletezgethetett – a Rangadó.hu viszont most azt feltételezi, hogy az utolsó, törökök elleni selejtezőn szerepelt nagyjából az a keret, amelyet az Eb-n is láthatunk majd.

Ögmundur Kristinsson, az izlandiak kapusa a svéd Hammarby focistája, és a hosszú téli szünet miatt október vége óta nem játszott. 15 mérkőzésen állt a kapuban a szezonban és bár 16 csapatból csupán tizenegyedikek lettek, a környező csapatokhoz képest 5-10 góllal kevesebbet kaptak. Szintén a keret tagja volt a 40 éves Gunnleifur Gunnleifsson, aki az elmúlt hat évben az izlandi FH és Breidablik csapatainál összesen egy meccset hagyott ki – a 2015-ös idényben másodikok lettek és döbbenetesen kevés, mindössze 13 kapott góllal zárták a bajnokságot (a bajnoknak dupla ennyi lett). Nem csoda, hogy a veterán hálóőr meghívást kapott…

https://www.youtube.com/watch?v=iitMlOYH1yw

Szintén a Hammarbynál játszik a védő Birkir Mar Saevarsson és ugyanebben az országban, a Malmönél van Kári Arnason is. Arra emlékszünk, hogy a bajnokságot már rég (ötödik helyen) befejezett csapat micsoda zakókba futott bele a BL-csoportkör végén (0-8 a Real Madrid, 0-5 a PSG ellen) – Arnason utolsó öt meccséből kettő válogatott, kettő BL és egy Svéd Kupa találkozó volt.

Szintén a védelemben kapott helyet a törökök ellen Ragnar Sigurdsson és Ólafur Ingi Skúlason. Előbbi a 18-ból 13 meccsen lépett pályára az orosz Premjer Liga ötödikje, a Krasznodar színeiben; utóbbi az Odense bekkje, és idén már kétgólos a dán bajnokság középházában szereplő csapatnál.

A középpályán Jóhann Berg Gudmundsson jelenleg az angol másodosztályú Charlton Athletic futballistájaként játssza végig az egész telet. 25 meccsből 21-szer láthatták a szurkolók, csapata egyelőre utolsó előtti. Ugyanebben a ligában focizik Aron Gunnarsson is, ám ő a Cardiff Citynél van, amellyel kilencedik. Üröm az örömben, hogy ő csak 16-szor lépett pályára idén – igaz december 29-én például győztes gólt lőtt a Nottinghamnek.

Gylfi Thór Sigurdsson már egy osztállyal feljebb tengeti mindennapjait – a kérdés csak az, hogy meddig, hiszen több pazar év után a walesi Swansea egyelőre csak két ponttal kerüli el a kiesést. Sigurdsson ugyanakkor épp a legutóbbi, Manchester United elleni derbin lőtt egyenlítő találatot (bár csapata végül kikapott).

Birkir Bjarnason a svájci liga lassan örökös bajnoka, a Basel színeiben szerepel. Tízpontos előnnyel vezetik a bajnokságot féltávnál, kétség sem férhet az újabb sikerhez. Az izlandit hol le, hol becserélik, de majdnem mindig játszik és 3 gólos.

https://www.youtube.com/watch?v=Bkr_CfsBM28

A két csatár, Kolbeinn Sigthórsson és Jón Dadi Bödvarsson közepes szezont tudhat magáénak. Előbbi a Nantes játékosa, az elmúlt 5 meccsen kizárólag döntetlent játszottak és tizenharmadikok. Inkább rotációember, 14 meccsen 894 percet kapott. Utóbbi a tavaszi-őszi rendszerű norvég bajnokság után pihenőjét tölti, a Vikinggel meglehetősen jól szerepeltek, 5. helyen végeztek, az izlandi ebből kilencedik góllal vette ki a részét.

Vidar Örn Kjartansson és Alfred Finnbogason is pályára léptek az egyébként már tét nélküli selejtezőn. Előbbit Elek Ákos jól ismerheti, hiszen hozzá hasonlóan ő is a kínai bajnokságban játszott ősszel, a Dzsiangszu Szuning azonos pontszámmal végzett, mint a Csangcsun, Kajrtansson kilenc gólt szerzett 28 meccsén. A vándormadár Finnbogason most épp Görögországban, az Olimpiakosznál szerepel, de alighanem váltani fog, hiszen levés játéklehetőséget kap: hét meccsen csak 240 percet írhattak a neve mellé a bajnokságot hibátlanul vezető csapatnál.

Érdemes még megemlíteni a legismertebb izlandi focistát, a 81-szeres válogatott, 37 éves Eidur Gudjóhnsent, aki most épp egyetlen gólocskával szintén Kínában fejezte be a szezont, a Sidzsiazsuang Jongcsang is csak néhány ponttal végzett előrébb a két, már említett kínai csapatnál.

Az izlandi szűk keretben tehát alig-alig akad olyan, aki ne lenne rendszeresen tagja klubja kezdőcsapatának vagy legalább ne cserélnék be minden meccsen. Bár nem a közvetlen elithez tartozó klubokban játszanak, az összeszokottság és a rendszeres játéklehetőség együtt félelmetes kombináció – az északiak pedig rendelkeznek ezzel a kettővel.

Olvasói sztorik