Nemzetközi foci

Az Eb-specialista, a történelmi rivális, meg a meglepetés-újonc

Lassan azzal a pezsgőbontással: a magyar válogatott az ún. „klasszikus nagyokat” elkerülte az Eb-n – de kapott három nehéz ellenfelet.

Kapcsolódó cikkek

Senki nem ringathatta magát olyan illúziókba, hogy a 44 év után először Eb-résztvevő magyar válogatott (még ha a FIFA-ranglistán a 20. helyen is áll jelenleg) olyan beosztást kap a csoportkörben, amely alapján máris reálisan számolhatunk a továbbjutással. Ahhoz is szerencse kell, hogy legalább egy ellenfélről elmondhassuk, lehet ellene keresnivalónk. Ehhez képest kissé eluralkodott a (hurrá)optimizmus például az M4 stúdiójában ülő magyar szakembereken, amikor kiderült, hogy a portugál, osztrák, izlandi hármas lesz Dzsudzsákék ellenfele Franciaországban.
Persze, lehetett volna rosszabb is. Elkerültük az Eb-k, vb-k történetének legeredményesebb európai csapatait, a klubszinten is a legszűkebb elitbe tartozó országokat – kaptunk viszont három olyat, amelyek közül a legalacsonyabban jegyzettről sem lehet kijelenteni a közelmúlt alapján, hogy egyértelműen jobbak vagyunk náluk. Nézzük, a mérkőzések sorrendjében, mit érdemes első blikkre megjegyezni az ellenfelekről!

Ausztria: Tétmeccsen eddig ment ellenük

Az osztrák-magyar párharcnál a világon alig van patinásabb, több meccset hozó párosítás. 136-szor találkozott egymással a két csapat. Több mint 110 éve mérkőztünk először a „sógorokkal”, akikkel szemben pozitív a mérlegünk, sőt eddigi utolsó meccsünket is nyertük ellenük – de ennek 2016-ban már tíz éve lesz. Igaz, Gera Zoltán, Király Gábor és Juhász Roland már akkor is a pályán volt…

Tétmérkőzéseken parádés ellenük a mérlegünk. A régen volt Európa Kupa-sorozatokat nem számítva – egyébként ott is többször nyertünk, mint ők – csak egyetlen igazán jelentős mérkőzést vesztettünk ellenük, az 1934-es világbajnokságon 2-1-re nyertek. Régen volt. Azóta nagy tornán nem futottunk össze, selejtezőkben ellenben igen, többnyire mi örültünk. 1965-ben az angliai torna kvalifikációjában oda-vissza vertük Ausztriát, 1973-ban Budapesten és Bécsben is 2-2 lett az eredmény, a 76-os Európa-bajnokság selejtezőjében egy győzelem, egy döntetlen – kis szépséghiba, hogy végül a két utóbbi világverseny egyikére se jutottunk ki, ahogy az osztrákok sem. 1984/85-ben viszont mi igen, és ki ne emlékezne a sógorok kétszeri megruházására (itthon 3-1, Bécsben 3-0)? Azóta csak barátságos meccseken játszottunk, váltakozó eredménnyel.
Ám a mostani osztrák válogatott, játékosállományát tekintve bizony erősebb, mint a magyar. A világranglistán ők a hatodikok, az UEFA-rangsorában tizedikek, az Eb-n összességében a 9. helyen rangsorolták őket. Selejtezőcsoportjukat letarolták, tíz meccsből kilencet nyerve, veretlenül kvalifikáltak, Oroszországot és Svédországot megelőzve. Formájukra jellemző, hogy az összes idegenbeli meccsüket nyerték, a svédeknek négyet lőttek Stockholmban… És van egy igazi, osztályon felüli világklasszisuk, David Alaba személyében, akinek csapaton belüli karizmatikus, meghatározó szerepéhez csak Cristiano Ronaldoé mérhető a csoport többi játékosa közül. De nemcsak Alabából áll a csapat: Bundelsigában, Premier League-ben, az olasz és svájci élvonalban futballozó játékosok is alkotják. Ausztria rendezőként vett részt eddigi egyetlen Eb-jén, 2008-ban, akkor a csoportból sem jutott tovább, most nyilván ennél nagyobb dobbantásra készülnek – a nyitómeccsünket játsszuk ellenük Bordeaux-ban, nagyon kell majd a magyar szurkolók segítsége is egy bravúrhoz… Nagyon gyors futballt játszanak, csak akkor lehet esélyünk ellenük, ha ezt meg tudjuk állítani – nem lesz könnyű.

Izland: a hollandverő nagy kiscsapat

Ők lennének a „magyar esély”, az akár a legjobb harmadik helyek egyikéhez elegendő győzelem megszerzésének záloga? Hát, maradjunk annyiban – hogy reménykedjünk. Izland ugyanis messze nem a leggyengébb csapat a negyedik kalapból – sőt, akkor járunk közelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, az egyik legerősebb. Abszolút újonc világversenyen, a FIFA-ranglistán és az UEFA-rangsorban is három hellyel van mögöttünk. Szóval, nem csoda, hogy a negyedik kalapból sorolták őket. Ám selejtezőbeli teljesítményükért az összes kalapot meg lehet emelni előttük. Csehország mögött másodikként, egyenes ágon jutottak ki, mindenki tudja: Hollandiát oda-vissza verték. Hogy ez milyen kaliberű eredmény, azt nekünk, többszörösen (volt, hogy nyolcszorosan) holland-sújtotta magyaroknak felesleges részletezni.

Izland kétszer kapott csak ki a selejtezőcsoportjában: a csehektől és a törököktől idegenben, otthon viszont őket is verték. Nem baj, hogy az Eb-n semleges pályán lesz velük a meccsünk – Marseille-ben. Nyilván úgy kalkulálnak ők is, az lehet a sorsdöntő derbi, hiszen előtte Portugália ellen… nem, nem írjuk, hogy esélytelenek, de nem ők a favoritok.
Lars Lagerback, a svéd csodatévő csapatában nincsenek világsztárok, extraklasszisok – azért tele vannak légiósokkal, ha ez sok esetben a skandináv bajnokságokat is jelenti. Talán reménykedhetünk a „norvég párhuzamban”, hogy hasonlóan masszív védekezéssel és szerencsés lapjárással őket is meg tudja lepni Bernd Storck. Amiben viszont kár bízni, az a velük szemben is masszívan pozitív mérlegünk. Mert bár utolsó találkozásunkkor simán vertük őket, ennek is már négy éve és a Lagerback-éra utána kezdődött. Mindenesetre a 4-0-s magyar siker két gólját Elek Ákos és Dzsudzsák Balázs lőtte (Koman és Rudolf mellett), ők jó eséllyel Marseille-ben is ott lehetnek a pályán. (Gera is, aki a két, Mattheus-korszakban játszott Izland elleni selejtezőn három gólt szerzett.) Az izlandiaktól emlékezetes vereségeket szenvedtünk régen (1992 és 95 között egymás után három selejtező meccsen vertek meg minket), azóta azonban mindig mi nyertünk. Ha valamit, hát nevezzük ezt biztató jelnek.

Portugália: nem nekünk találták ki őket

Mert a portugálok ellen aztán végképp nem kapaszkodhatunk ilyesmibe! Ha van nemszeretem-csapat a szempontunkból, ők azok. Soha, semmilyen tornán nem győztük még le őket. Selejtezőben sem. És barátságos mérkőzésen sem. „Európa braziljai” a kevés válogatott egyke, amely ellen még egyszer sem hagyta el sikerélménnyel a pályát Magyarország válogatottja. A mostaninál jóval erősebb magyar foci idejében sem. 1966-ban sem, az angliai világbajnokságon, a legendás magyar-brazil előtt is kikaptunk tőlük 3-1-re. De 1938-ban, az abban az évben vb-döntőt játszó magyar válogatottat is elverték 4-0-ra… Hogy a legutóbbi négy egymás elleni mérkőzésünk eredménysora magyar szempontból 1-3, 0-3, 0-1, 0-3, azt ne is említsük. Mindenesetre a Cristiano Ronaldo-gólt eddig megúsztuk, ellenünk nem talált be. A portugálok nyilván nem bánnák, ha Lyonban június 22-én akár nem is játszana a négyszeres aranylabdás, mert a két első meccsük alapján addigra bebiztosítaná a továbbjutást Fernando Santos csapata.

Apropó, Santos: a Görögországban anno négyszer az Év edzőjének választott szakember masszívabbá és kiszámíthatóbbá tette a portugál válogatottat, amit jelez, hogy minden győztes selejtezőjüket egy góllal nyerték meg – igaz, az Albániától hazai pályán elszenvedett vereségre nem lehetnek büszkék. De olyannyira belefért, hogy a nem túl izmos csoportjukat így is hét pont előnnyel nyerték. És ne feledjük, Eb-specialista válogatottról van szó: az utolsó három kontinensviadalon döntő, negyeddöntő, majd elődöntő volt számukra a végállomás. Nagyon nehéz lesz ellenük, kérdés, melyik csapatnak mennyire lesz még téttel bíró a találkozó.
Portugália első csapatában minden poszton találunk világklasszisokat – de legalább ilyen fontos, hogy nagyszerű, sokat ígérő utánpótlásuk van. Könnyen lehet, hogy néhány fiatal is megmutathatja magát az Eb-n, a novemberi felkészülési meccsekre csupa ilyen játékost hívott be a keretbe a kapitány. Lehet, hogy az Eb után kezdődő világbajnoki selejtezőkön is látunk közülük néhányat majd a mieink ellen, ami utánpótlás válogatottjaink portugálok elleni, közelmúlt-beli eredményeit nézve szintén nem túl biztató. De egyelőre nem csak a jövő, a jelen is a luzitánoké: a FIFA-világranglista negyedik helyezettje lesz utolsó csoportellenfelünk Franciaországban.

Olvasói sztorik