Válogatott

A norvégok kiakadtak, a magyaroknak fel sem tűnik

Norvég lapszemle: komolyan vitáznak az összeállításon, és tragédiának tartanák, hogy ha kiesnének.

Kapcsolódó cikkek

Már-már szokásosnak mondható lapszemlén járt a Rangadó.hu: ismét a Verdens Gang és a Dagbladet magyarok elleni meccsel kapcsolatos cikkeiből, híreiből mazsoláztuk ki az érdekességeket.

Dagbladet

A norvég válogatott szövetségi kapitánya ismét sajtótájékoztatót tartott. Per-Mathias Högmo az alábbiakat mondta:

– Az a két meccs jön, amelyet már régóta várunk. 17 percre voltunk attól, hogy Olaszország és Horvátország előtt megnyerjük a csoportot, most pedig kétszer 90 percet kell még várnunk. – kezdte Högmo, majd arról kérdezték: a jó formában lévő norvég játékosok, mint Marcus Pedersen és Mohamed Elyonoussi bekerülhetnek-e a kezdőbe.

– Mindig fontos, hogy legyen egyfajta folyamatosság a válogatottnál. Ez nálunk megvan és ezt nem is szeretném megbontani. Annak viszont örülök, hogy vannak játékosok, akik ott kopogtatnak az ajtón. Több lábon állunk.

– Öröm látni, ahogy a fiúk dolgoznak. – mondta Högmo és hozzátette: nincs sérültjük, bár Tettey és Markus Henriksen is speciális gyakorlatokat kellett, hogy végezzen. A kapushelyzetnek is örült, hiszen elmondása szerint Norvégiának három remek formában védő hálóőre van.

Végezetül újra beszélt az edzés 15 perc utáni zártkapussá tételéről is.

– A nemzetközi futball egyre szorosabb. Úgy éreztük, ez a legjobb módja a felkészülésnek – zárta a sajtótájékoztatót a szövetségi kapitány.

Ez azonban nem aratott osztatlan sikert a sajtómunkások körében. A mérkőzést közvetítő TV2 szakértője, Jahn Ivar Jakobsen meglehetősen felháborodott.

– Ez egyszerűen butaság – mondta. – Valahol arra számítottam, hogy talán mégis nyílt lesz az egész. Stefan Johansen, Markus Henriksen, Vegard Forren, André Hansen és Alexander Tettey még csak ott sem volt. Semmi olyat nem láthattunk, ami befolyásolná a végeredményt. Meg vagyok döbbenve. Ki az aki, ült és kitalálta: “Hé, nem tartunk zárt edzést?!”. Ki a fene áll elő ilyen ötlettel? Nem igazán értem az elképzelést. Mindenesetre Per-Mathias Högmo az, akit hibáztatni lehet érte. Mégiscsak ő a szövetségi kapitány, ő mondja meg, mi hogyan történjen. Karim Essediri, a Lilleström korábbi sztárja és két női játékos maradhatott, csak a sajtónak kellett mennie. Ha én is annyi gólt lőttem volna, mint Essediri, talán maradhattam volna…az előző kapitány, Nils Arne Eggen alatt nem így volt. Nonszensz, hogy 20-30 újságírónak mennie kell, de 10-15 ember ott maradhat. Nem most fogja megváltani a világot a norvég válogatott.

A Dagbladet egy másik cikke szerint a play-off párharc azt is meghatározza majd, hogy Högmora milyen edzőként emlékeznek majd vissza: bukott vagy sikeres?

– A foci annyira apróságokon múlik, hogy nem a Magyarország elleni párharc fogja meghatározni, hogy sikeres edző volt-e Högmo. Ez nem ennyire fekete-fehér – mondta Tor Ole Skullerud norvég szakíró a lapnak.

– Katasztrofális lenne, ha nem sikerülne kijutni Franciaországba. – ezt már Egil Drillo Olsen, korábbi norvég szövetségi kapitány nyilatkozta.

– Ha minden torna 24 csapatos lett volna, az összes play-off küzdelemben részt vettünk volna 2000 óta. – tette hozzá Kletil Siem, a Norvég Labdarúgó Szövetség főtitkára.

Mi a helyzet a szerencsével

A Dagbladet szerint még egy kulcsfontosságú faktor döntheti el a párharcot: a szerencse, amivel Högmo nem állt hadilábon. Például akkor sem, amikor a norvég női labdarúgó-válogatottat olimpiai bajnoki címig vezette 2000-ben, Sydneyben. Akkor Kína ellen egy utolsó másodperces góllal győztek, majd Németország lőtt öngólt az elődöntő ugyanebben a szakaszában, a döntőben pedig egy aranygól döntött a javukra az USA ellen.

A cikk később Högmo eddigi férfi futballban elért eredményeit taglalta. Említésre került, hogy a Tromsö edzőjeként a kiesőzónából kishíján a bronzéremig vezette csapatát, végül egy góllal maradtak el a dobogótól. Egy évre rá már a Rosenborg edzőjeként a bajnokságban akkortájt csak szenvedő trondheimieket a BL-csoportkörbe kormányozta – és ott sem vallott szégyent, az Olimpiakosz megelőzésével csoportharmadik lett és az UEFA Kupában folytathatta.

Úgy látszik, a jelenlegi szövetségi kapitánnyal ugyanakkor néha elszalad a ló. Akkor ugyanis azt nyilatkozta: a Rosenborg akár az egész sorozatot megnyerheti – csakhogy a 32 között jött a Zenit és nem a norvégok jutottak tovább…Högmo tavaly azt nyilatkozta, Norvégia megnyerheti a 2018-as világbajnokságot is.

A Dagbladet szerint ráadásul nem igazán szereti elismeri, ha hibázik. Korábban egy Real Madrid elleni 1-6-os párharc után nyilatkozta azt, hogy ő elégedett az eredménnyel, legutóbb pedig egy óriási, Horvátország elleni 1-5 alkalmával találta azt mondani: ő örül ennek a végkifejletnek. Most azonban csak az minősíti majd, hogy kijut-e a norvég válogatott – állapította meg a lap.

Verdens Gang

A VG néhány érdekességet szedett össze a meccs kapcsán:

– a norvég válogatott játékosai átlagban 51,7 percet voltak pályán a hétvégén.

– a keret összesen 5 gólt rúgott szombaton és vasárnap, ebből kettőt Marcus Pedersen, kettőt Jo Inge Berget, egyet Markus Henriksen vállalt.

– Per Ciljan Skjelbred az egyetlen, aki sárgát kapott a hétvégén

Ezen kívül néhány szakértőt is megkérdeztek, hozzájuk az alábbi kérdéseket intézték:

1. Kezdetné-e Marcus Pedersent és/vagy Mohamed Elyonoussit?

2. Kivenné-e a kezdőből Stefan Johansent, aki gyengén játszik a Celticben?

A szakértők nem igazán jutottak konszenzusra.

Knut Espen Svegården, a Verdens Gang sportújságírója így válaszolt:

1. Könnyű válasz: igen. Mindkettőt, de főleg Pedersent. Jelenleg nincs jobb formában lévő játékosunk.

2. Később kikerülhet a kezdőből, de nem most.

Eirik Bakke, a Sogndal nevű norvég klub edzője, korábbi válogatott játékos:

1. Ezt Högmo dönti el, de nem kéne változtatnia. Persze jó érzés Pedersent a cseresorban tudni.

2. A legjobbunk volt a selejtezők során, nem szabad kivenni. A középpálya motorja.

Lars Tjærnås – Brann játékosmegfigyelő és kommentátor:

1. Nem változtatnék. Norvégia legnagyobb fegyvere az egység.

2. Talán. A csapat nem bírja el, ha gyengén játszik. Meg kell találnia régi önmagát.

A második kérdés egyébként a középpályás pocsék formájának szólt, amely már a skót lapokban is téma: a Daily Record a Celtic-Ross County bajnoki meccs élő közvetítésében például ezt írta: le kellene cserélni és két hétre pihenőre küldeni…csak hogy a magyar ember is kontextusba tudja ezt helyezni: Johansen az év játékosa volt Skóciában a 2014-15-ös szezonban.

A Verdens Gang arról is összeállítást közölt, milyen eredményei vannak a norvég válogatottnak novemberben hazai pályán. Meglepően rosszak: a németek, a spanyolok, a csehek, a törökök, a skótok és az észtek ellen hat meccsen hat vereséget szenvedtek, és mindössze csak a törököknek tudtak gólt rúgni. Ennek ahhoz is köze lehet, hogy a norvég bajnokságnak rendszerint vége van már ezidőtájt. A németek elleni 1999-es vereség előtt egyébként egyetlen novemberi hazai pályán lejátszott meccse sem volt a skandináv országnak. Amelynek idegenben jobban megy az 1999 óta eltelt novemberekben: 13 meccsen 6 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség a mérlegük.

Olvasói sztorik