Törökország

„A riválisoknál a nevek szerepelnek, nálunk pedig a csapat”

Zoran Szpisljak vezetőedző szerint nem a véletlen műve, hogy az Előre a második helyen telel.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Péntek délelőtt a román másodosztály Keleti-csoportjában harmadik helyezett Academica Arges ellen játszotta utolsó törökországi felkészülési mérkőzését az NB II második helyén telelő Békéscsaba. A viharsarkiak a 2-1-es győzelem után rögtön a repülőtérre indultak, és amíg a játékosok készülődtek, addig a gárda vezetőedzője, Zoran Szpisljak a Rangadó.hu helyszíni tudósítójának adott interjút.

– Az elején egy kicsit meg voltunk fogva, de az utóbbi huszonnégy órában sok olyan szituáció volt, hogy azt sem tudtuk, mikor és ki ellen fogunk játszani, és ez egy kicsit bennünk volt – mesélte Zoran Szpisljak. – A román másodosztály harmadik helyezettjével találkoztunk, és az elején a bal oldalon voltak kisebb gondjaink, ezt az ellenfél jól kihasználta, emiatt tudott többet produkálni. A többi csapatrészünk azonban nagyjából jól működött, és nem adtunk nagy lehetőségeket a románoknak. Az előrejátékban is végre tudtuk hajtani az elképzeléseinket, és a második gólunk után rögtön akadtak további helyzeteink. A második félidőben próbáltuk megnézni a cserejátékosokat is, hogy miképp működnek különböző posztokon. Ez is befolyásolta, hogy a játék ritmusa egy kicsit változott. A románok is próbáltak egyenlíteni, az utolsó öt percben a védelmünk egy kicsit fel is lazult. Összességében meg vagyok elégedve, mert mindenki megmutatta, hogy készen áll a Zalaegerszeg elleni bajnokira.

– Máris készen áll a csapat a jövő hétvégi bajnoki rajtra?
– A felkészülési meccseinken egy döntetlent leszámítva egytől-egyig győzelmet arattunk, egyedül a Debrecent nem vertük meg. Csak a Honvéd ellen kaptunk több gólt, de a védelmünkre büszkék vagyunk, hátul stabilan működünk. Minden meccsre maximálisan ráhangolódtak a játékosok, és erőben is azt értük el, amit terveztünk.

– Spitzmüller, Fehér Zsolt és Mursits személyében NB I-es múltú labdarúgókat igazoltak a télen. Elégedett az eddigi teljesítményükkel?
– Mindegyikőjüket erősítésnek tartjuk, azért jöttek hozzánk, hogy még egy kicsit emeljék a szintet, és a konkurencia még nagyobb legyen a csapaton belül. Minden igazolás hozta eddig, amit elvártunk, de természetesen ki kell harcolniuk, hogy a kezdőbe kerüljenek. Azt hiszem, az adaptáció időszakán túl vannak, a csapat nagyon jól elfogadta őket, és ők is a csapatot. Tovább kell dolgozniuk, és kivárni azt a lehetőséget, amikor majd tudnak bizonyítani.

– Véglegesnek mondható a keret?
– Szerintem már nem lesz mozgás. Ha csak véletlenül nem lenne szó valakiről, aki még erősítést jelentene. Jelen pillanatban azonban nem keresünk, mert minden poszton van két olyan játékosunk, aki NB II-ben meg tudja oldani a feladatát.

– A második helyről várják a tavaszi folytatást. Minek köszönhető a kiváló őszi szereplés úgy, hogy a rivális csapatokban azért nagyobb nevek szerepelnek…
– A riválisoknál a nevek szerepelnek, nálunk pedig a csapat. Az elejétől kezdve arról beszéltünk, hogy csapatot akarunk építeni, és ezen dolgozunk folyamatosan. Huszonöt játékos van a keretben, és mindenkinek meg kell oldania a feladatát, ha megkapja a lehetőséget. Mindenkit tisztelünk, de próbálunk a saját dolgainkkal foglalkozni. Nem véletlenül vagyunk a második helyen, mindent megtettünk ezért. Persze, az elején volt egy kisebb hullámvölgy, amikor a védelem még nem állt össze, de aztán erősek voltunk és felálltunk. Volt egy hétmeccses győzelmi szériánk, ami hatalmas lökést adott a csapatnak. Továbbra is építkezünk folyamatosan, hiszen ez a mi elképzelésünk.

– Csalódott lesz, ha végül nem sikerül kiharcolniuk a feljutást?
– A célunk ebben az első évben, hogy felépítsük a csapatot, mi ezen dolgozunk. Mindenképpen versenyben szeretnénk maradni a többiekkel, de majd a végén látjuk meg, hogy ez mire lesz elég. Eljutottunk idáig, megmutattuk, mire vagyunk képesek, úgyhogy nem fogjuk feladni. Versenyben akarunk maradni a riválisokkal, és a végén majd eldől, hogy ez elég, vagy sem.

Olvasói sztorik