Törökország

Horváth: büszkeség és büntetés

Hat győri játékost állítottak ki kedden, ez nem maradhat következmények nélkül.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Büszke volt csapatára kedden Horváth Ferenc. A Győri ETO edzőjének tetszett játékosai hozzáállása, az akciók során nyújtott fegyelmezett játéka, a taktikai utasítások betartása, ugyanakkor a játékvezetői hibák ellenére nem menti fel őket amiatt, hogy indokolatlan kiállításokkal hozták nehezebb helyzetbe a pályán maradtakat, így néhány labdarúgót megbüntetett. A klub honlapján a vezetőedző a két fiatalról külön is szólt, azt mondta, a nap ajándéka volt számára az ő játékuk.

– Amíg mindenki a pályán volt a csapatomból, addig jól játszottunk mindent. Betartották a játékosok, amit megbeszéltünk, agresszívek, kemények voltunk, az ellenfél térfelén sikerült labdákat szerezni, voltak helyzeteink ebből, jó helyeken tartottuk a labdákat, elégedett voltam nagyon – mondta Horváth Ferenc a kínai Hangzhou Greentown elleni 2-1-es meccsről, amelyen négy győri játékos is piros lapot kapott. – Biztos, hogy nagyon furcsa szabályok szerint játszottunk. Örülök, hogy ilyen nyomás alatt is képes volt a csapat arra, hogy megőrizze a győzelmet. Attól jó a csapat, hogy vannak olyan játékosok, akik ilyen helyzetekben is tudják a dolgukat. Biztos, hogy sok energiát kivett a csapatból, hiszen volt egy hosszabb időszak, amikor kevesebben vagy szinte már alig voltunk.

A második mérkőzésen a győriek 1-0-ra kikaptak a grúz Sioni Bolnisi együttesétől, és ezúttal is volt két piros lap. Horváth szerint szakmailag nehéz értékelni ezt a meccset, hiszen több mint fél órát játszottak nyolc mezőnyjátékossal.

– Ez a mérkőzés viszont megmutatta azt, akik vérüket adják ezért a klubért, a játékért, így ez is hasznosnak értékelem – folytatta a bajnokcsapat edzője. – Nagyon jól, szervezetten védekeztünk nyolc emberrel is egyenrangú ellenfelei voltunk ennek a grúz csapatnak. Ez dicséretes. Azt is el kell mondanom a srácok védelmébe, hogy a játékvezetés mindkét mérkőzésen kritikán aluli volt. Természetesen az én játékosaim sem földre szállt angyalok voltak ebben a történetben, aki vétett a futball szabályai ellen, azokat természetesen meg fogjuk büntetni, de azt gondolom, ennyi piros lap egyik mérkőzésben sem volt benne.

Két fiatal játékos, Lenzsér Bence és Illés Dávid is pályára lépett kedden, és Horváth Ferenc elmondta, hogy számára a nap legnagyobb ajándéka az ő játékuk volt, hiszen férfiként futballoztak, nem voltak megijedve.

Olvasói sztorik