Törökország

Keddre már jó időt várnak a szombathelyiek

Zuhogó esőben kezdte, majd szikrázó napsütésben fejezte be első törökországi edzését a Haladás.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az éjszakai megérkezés ellenére vasárnap pörgős edzést vezényelt Artner Tamás a Haladás játékosainak. A csapatnak több hiányzója is van. Kihagyta a tréninget a sérült Guzmics Richárd, Nagy Gábor, Radó András trió, míg Iszlai Bence megbetegedett.

Az időjárás nem volt kegyes a szombathelyiekhez: zuhogó esőben és meglehetősen hidegben kezdődött a tréning. A történethez persze az is hozzátartozik, hogy az edzés végére szikrázó napsütés lett, és egy szivárvány is megjelent az égen.

– Abban bízom, hogy keddre már jó idő lesz – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére a gyakorlás után Halmosi Péter, aki hozzátette: de ez még így is jobb, mint otthon.

Elégedett volt Artner Tamás is, aki azt mondta, hogy a sérülések, betegségek nyilván nem könnyítik meg a csapat helyzetét, de a többieknek meg kell oldaniuk a feladatot.

Méghozzá a nem is könnyű feladatot, hétfőn ugyanis a kínai bajnokság harmadik helyén álló Shandong Luneng ellen játszanak edzőmeccset Simon Ádámék.

– Nagyon elégedett vagyok azzal, amit láttam – mondta Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője. – Hogy közhellyel éljek, a tréning megszolgálta a célját. A srácok nagyon becsületesen dolgoztak, mindenki tette a dolgát.

Artner Tamás hétfőn várhatóan az alábbi csapatot küldi pályára kezdőként: Rózsa – Schimmer, Dvorcshák, Devecseri, Bosnjak – Fehér, Simon Á. – Medgyes, Németh M., Halmosi – Ugrai.

Olvasói sztorik