Futsal

Rajtra kész a férfi futsal NB I

Egy váratlan visszalépés után kialakult a tízcsapatos élvonal mezőnye.

Kapcsolódó cikkek

Augusztus közepére véglegessé vált a hónap utolsó napján rajtoló férfi első osztály résztvevőinek névsora. Meglepetésként az utolsó pillanatban lépett vissza a bajnokságtól a békéscsabai Pioneers gárdája. Ez annál is inkább meglepő volt, hiszen kemény küzdelem után biztosította élvonalbeli tagságát a Szegeddel szemben.

Mindez nem tesz jót a sportág megítélésének, de valószínűleg nyomós indok alapján döntöttek így a csapat vezetőit. Mindenesetre helyettük az NB II Keleti-csoportjának tavaszi bajnoka, a Nyírgyulaj lesz a tizedik tagja az első osztálynak.

Ami a sorsolást illeti: a két újonc (Zalaegerszeg és Nyírgyulaj) rögtön megkapta az első fordulóban a magyar futsal két legjobb csapatát. A Győr és a Berettyóújfalu országjáró útra indul az augusztus 31-én esedékes első fordulóban, hiszen ez a két mérkőzés igényli a leghosszabb utazást szinte az egész bajnokságban – írja a futsalhungary.hu.

A Rába ETO és a Berettyóújfalu rangadójára november elején kerül sor.

A férfi teremlabdarúgó NB I mezőnye: Aramis SE, Swietelsky-Haladás VSE, FC Veszprém, Dunaferr-DF-Renalpin, Göcsej SK, Mezei-Vill FC Berettyóújfalu, Déli Futsal, Rubeola FC, Nyírgyulaj KSE, Rába ETO

Olvasói sztorik