Futsal

A teremválogatott újabb veresége

A magyar teremlabdarúgó-válogatott 4-2-re kikapott Csehországtól a Visegrádi négyek torna második napján.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Kisebb ünnepség előzte meg a találkozót, hiszen az MLSZ nevében Drucskó Zoltán köszöntötte Lódi Tamást, aki 150. alkalommal ölthette magára a címeres mezt. A hétfői naphoz képest annyi változás történt, hogy ezúttal Tóth Gyula védte a magyar kaput, és a berettyóújfalui sor kezdett.

Tapogatózó játékkal indult a mérkőzés, egyik fél sem kockáztatott, így nagyobb helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem az első percekben. Az első igazi lehetőség a csehek előtt adódott, de a válogatottba visszatérő Tóth Gyula remekül hárított. A gólcsendet a mieink törték meg: Rábl János szerzett labdát, majd a középen érkező Lódi Tamáshoz passzolt, aki a kimozduló kapus mellett elegánsan a hálóba lőtt (1-0).

Már mindenki a szünetet jelző dudaszót várta, amikor Harnisch Ákos iramodott meg, váratlanul lövésre szánta el magát, és a labda a kapus hasa alatt utat találta a hálóba, két másodperccel a vége előtt (0-2).

Parádésan indult a második félidő is: Lódi került ziccerbe, a cseh védő csak szabálytalanul tudta szerelni, de a piros lap elmaradt. Tovább rohamozott a magyar válogatott, de az újabb ziccer végén Harnisch lövése a kapufán csattant. A folytatásban több gólszerzési lehetőségük is volt a mieinknek, de kimaradtak, és ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellenfél büntetett.

A csehek egyik kontrájukat góllal fejezték be (2-1). Ezután még jobban megélénkült a mérkőzést, de a rohanásból a magyarok jöttek ki rosszabbul. Egy távoli lövést Tóth Gyula csak kiütni tudott, és a kipattanóra a vendégek értek előbb oda, így egyenlítettek (2-2). A 34. percben emberhátrányba került a magyar együttes. Rábl nem engedett elvégezni az oldalberúgást, amiért sárgát kapott, de mivel már volt neki, így jöhetett a piros.

A hátrányt hősies védekezéssel és Tóth Gyula bravúrjaival majdnem sikerült kivédekezni, de végül egy eladott labda után megszerezte a vezetést Csehország (2-3). A gól után rögtön vészkapus-játékra váltottak a mieink, de a kockáztatás nem jött be. Egy eladott labdát az ellenfél az üres kapuba gurított (2-4). A hajrában hiába próbálkoztak tovább kapus nélkül a magyarok, nem jött össze a szépítés, így vereség lett a vége.

Sokáig remekül játszott a válogatott, de a hajrára talán kissé elfáradt, és a cseh csapat kíméletlenül kihasználta a hibákat. A hétfői naphoz képest jobb formát mutatott az együttes, de a hatékony helyzetkihasználás ezúttal is hiányzott a sikerhez.

– Remek mérkőzést játszottunk, egy rendkívüli jó csapattal. Harminc percig sikerült megvalósítani az elképzeléseinket, de kiütközött, hogy a magyar játékosok nem bírják a sorozatterhelést. Fizikálisan elfáradtunk és ebből akadtak a buta egyéni hibák, amiket megbüntettek a csehek – nyilatkozta Tomas Rivera Amoros, a magyarok szövetségi kapitánya.

Visegrádi négyek torna, 2. forduló

Magyarország–Csehország 2-4 (2-0)

Ikrény, 300 néző

Magyarország: Tóth Gy. – Rábl, Trencsényi, Dávid R., Lovas. Cserék: Balázs Z. – Lódi, Harnisch, Dróth, Gyurcsányi, Kun G., Öreglaki, Bita, Szeghy. Szövetségi kapitány: Tomas Rivera Amoros

A magyar gólszerzők: Lódi, Harnisch

Kiállítva: Rábl

A másik mérkőzésen: Szlovákia–Lengyelország 3-0 (0-0)

A fiatalok is kikaptak

A magyar U21-válogatott sokkal jobb csapattal találkozott, mint hétfőn, de sikerült felvennie a versenyt. Jobb helyzetkihasználással, illetve nagyobb koncentrációval szorosabb meccs is kikerekedhetett volna belőle. A mérkőzés utolsó percében a csapatkapitány, Komáromi Péter komolyabban megsérült, s mentő a győri kórházba szállította.

– A mai napon sokkal jobban játszottunk, mint tegnap, de még mindig vannak hibák. Ellenfelünkben csupa utolsó éves játszott, akik sok nemzetközi meccset játszottak, így sokkal rutinosabbak, sokkal előttünk járnak. A mai meccsre is ugyan az volt jellemző, mint tegnap. A sok új infótól még sokszor lassabban reagálnak a játékosok, sokat gondolkodnak a pályán – nyilatkozta Tomas Rivera Amoros, szövetségi kapitány.

Magyarország U21 – Csehország U21 3-5 (1-3)

Ikrény, 100 néző

Magyarország: Boldizsár – Komáromi, Andorka, Kulik, Szabó P. Cserék: Kovács Á., Ragadics K., Horváth Sz., Horváth N., Érsek, Karacs, Balog Sz., Balazsin. Szövetségi edző: Tomas Rivera Amoros

A magyar gólszerzők: Szabó P., Horváth Sz., Ragadics K.

A másik mérkőzésen: Szlovákia–Lengyelország 3-0 (2-0)

futsal-hungary.hu

Olvasói sztorik