zagreb

A horvát bajnokságban hatodik helyen álló Lokomotiva Zagreb ellen lépett pályára horvátországi edzőtáborában a Szombathelyi Swietelsky-Haladás. Mészöly Géza együttese 1-0-s vereséget szenvedett a helyi Aréna Kupa harmadik fordulójában. A tízcsapatos horvát elsőosztály hatodik helyén tanyázó Lokomotiva Zagreb ellen jól kezdett a Haladás, a 7. percben egy tizenhatoson belüli kezezést nem fújt be a játékvezető: így elmaradt a büntető. Nem sokkal később kilépett a zágrábiak támadója, Sunjic, de 22 méteres lövését bravúrral védte Király. Paprikássá vált a hangulat, sok volt a kemény ütközés, belemenés. Jobbára mezőnyjáték folyt, a kapuk nem forogtak veszélyben - olvasható a Haladás hivatalos honlapjának tudósításában. Szünet után is folytatódott a változatos küzdelem, de egyik kapusnak sem akadt igazi védenivalója. A hajrában aztán a Haladás eldönthette volna a találkozó. A 75. percben Calvente bal oldalon két védő is lefutott, az alapvonalig vitte a labdát, beadását a második hullámban érkező Iszlai 13 méterről, jobbal fölé lőtte. A 90. percben a vasiak a kapujuktól 20 méterre labdát veszítettek, Lovric pedig a kiinduló kapus mellett a bal sarokba helyezett (0-1).
2017. 01. 27. 13:24
Olvasói sztorik