vébé

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Ha a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség most állítaná össze a világranglistát, akkor sok mindenkit meglepetés érne. Kolumbia válogatottja állna az élen, ami a vébé alatt nyújtott teljesítménye alapján korántsem meglepő, mégsem szokványos. A második helyet Argentína, a harmadikat pedig Uruguay foglalná el. Tehát az első három hely mindegyikén dél-amerikai csapat szerepelne. A négy évvel ezelőtti világbajnok spanyolok visszacsúsznának a nyolcadik helyre, a brazilok pedig csak a tizedikek lennének.
2014. 06. 26. 11:48
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Műteni kell a nigériai válogatott csatáram Michael Babatunde törött karját. A 21 éves játékos az Argentína ellen 3-2-re elvesztett szerdai mérkőzésen sérült meg, amikor saját csapattársa erős lövése akadt el rajta szerencsétlenül, és le is kellett cserélni a 65. percben. A nigériai szövetségi kapitány, Stephen Keshi a mérkőzés után elmondta, kétséges, hogy a hétszeres válogatott támadó pályára léphet-e még a tornán. – Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, egyelőre nem túl jól – mondta az 52 éves szakember. Nigéria a második helyen jutott tovább csoportjából a nyolcaddöntőbe, ahol majd Franciaország ellen játszik hétfőn.
2014. 06. 26. 11:10
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A nigériai válogatott szövetségi kapitánya szerint elsősorban Lionel Messi klasszisa döntötte el az Argentína ellen 3-2-re elveszített mérkőzést a világbajnokság F-csoportjának utolsó körében, ugyanakkor az argentin kapitány elismerte, hogy van miben fejlődnie együttesének. Az öt gólt hozó találkozó után a dél-amerikai együttes százszázalékos teljesítménnyel jutott a nyolcaddöntőbe, ám Nigéria sem szomorkodhat, mivel a második helyen zárt, és szintén készülhet a brazíliai torna egyenes kieséses szakaszára. – Sok jó játékosa van az argentinoknak, de Messi kiemelkedik közülük, ő a Jupiterről jött – méltatta a két gólt szerző támadót Stephen Keshi nigériai kapitány, aki szerint a vereség másik oka az volt, hogy a kelleténél jobban tisztelték riválist. A szakember ugyanakkor azt is elmondta, hogy játékosai minden dicséretet megérdemelnek a továbbjutásért. Az argentinok oldalán Alejandro Sabella szakvezető leginkább annak örült, hogy fejlődést tapasztalt csapata játékában a korábbi két találkozóhoz képest. – Szerkezetben is javultunk és összességében is előre léptünk. Viszont a védelemben voltak néha problémáink, s ezen dolgozni fogunk, mert a kieséses szakaszban az ilyen hibák végzetesek lehetnek. A támadóink ugyanakkor egyre jobban játszanak – értékelt Sabella. A meccsen két gólt szerző Messi is úgy véli, hogy jobban játszottak mint korábban, és ebben a riválisnak is szerepe volt. – Olyan csapat ellen léptünk pályára, amelyik játszani akart. Azt gondolom, hogy egy jó argentin válogatottat láthattak a nézők a pályán, így kell folytatnunk tovább – mondta az FC Barcelona sztárja, aki kedden ünnepelte 27. születésnapját. A nyolcaddöntőben Argentína Svájc, míg Nigéria Franciaország ellen lép majd pályára.
2014. 06. 26. 10:46
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Két esetben indított vizsgálatot a FIFA, illetve az UEFA a játékosok nem megfelelő öltözködése miatt. A brazilok sztárja, Neymar a Kamerun elleni vébé-csoportmeccs félidejében váltott alsónadrágot; a FIFA azonban nagyon szigorú szabályozásoknak vetette alá a játékosok öltözetét (is), így azok nem viselhetnek olyan ruhadarabot, melyet nem a vébé valamelyik szponzora gyártott. Neymar azonban fittyet hányt erre, s elég feltűnő ruhadarabban lófrált a játékos kijáróban, majd a pályán is mutogatta szerzeményét. Nem egyedi azonban a brazil esete: az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) is vizsgálatot indított a dán Nicklas Bendtnerrel szemben. A játékos szintén az alsóneműje miatt kerülhet bajba, hiszen azon tiltott reklámot helyezett el, majd ezt mutogatta is a kameráknak – a nadrágon egyébként egy ír fogadóiroda neve olvasható, mely a hírek szerint egy barátjának a tulajdonában áll, ezért az ingyenreklám…
2014. 06. 26. 09:19
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Távozik posztjáról Alberto Zaccheroni, a világbajnoki csoportjában utolsó helyen záró japán válogatott szövetségi kapitánya. Az Ázsia-bajnok gárda olasz szakvezetője azt követően döntött így, hogy csapata három forduló alatt csupán egy pontot gyűjtött. Előbb 2-1-re kikapott Elefántcsontparttól, majd gól nélküli döntetlent játszott Görögországgal, végül 4-1-re maradt alul Kolumbiával szemben. Zaccheroni 2010 óta irányította a japán válogatottat.
2014. 06. 26. 08:55
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Visszatérhet eltiltása után a portugál válogatott védője, Pepe. Csapata a G-csoport utolsó fordulójában, csütörtökön délután Ghána ellen lép pályára. A portugáloknak kisebb csodára lenne szükségük a továbbjutáshoz: mindenképpen nyerniük kell, ráadásul győzelem esetén is csak akkor lépnek a 16 közé, ha az Egyesült Államok – Németország mérkőzésen nem születik döntetlen – s ekkor is sokat számít majd a gólkülönbség. – Hogy hiszek-e a csodákban? Persze – vágta rá Pepe. – Úgy érzem, elérhető számunkra a továbbjutás. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de harcolnunk kell. Ez Portugália jelszava: mindig harcolni – és ezt is fogjuk tenni egészen a lefújásig.
2014. 06. 26. 08:45
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Svájc elsősorban a mesterhármas szerző Xherdan Shaqirinek köszönheti, hogy továbbjutott csoportjából a világbajnokságon. A szerdai záróforduló előtt Hondurasnak is volt minimális reménye, hogy beverekedje magát a nyolcaddöntőbe, és ebben elvileg segítségére lett volna a magas hőmérséklet és páratartalom. A körülményekhez azonban a svájci csapat alkalmazkodott jobban. Szövetségi kapitányuk, Ottmar Hitzfeld meg is jegyezte a 3-0-s siker után, hogy nemcsak az ellenféllel, hanem az időjárással is meg kellett harcolniuk. A svájciak a nyolcaddöntőben az argentinokkal találkoznak. Erre utalva a szakvezető hangsúlyozta: nincs veszíteni valójuk. – Óriási lökést ad, hogy továbbjutottunk. Nagyon motiváltak, elszántak vagyunk, így van esélyünk Argentína ellen is – mondta. A három gólt lövő Shaqiri azt mondta, nem foglalkozott a bírálatokkal, amelyeket az első két csoportmeccs után kapott. – Nem figyeltem a kritikákra. Meg akartam mutatni, hogy hasznára tudok lenni a csapatnak, és ez sikerült. Büszke vagyok a válogatottra – tette hozzá.
2014. 06. 26. 08:33
Olvasói sztorik