válogatott

Hülyeségnek nevezte az Európa-bajnokság létszámbővítését Lukas Podolski, a világbajnok német válogatott labdarúgója. A közelmúltban Joachim Löw szövetségi kapitány is kifejtette, hogy jobb volt a korábbi, 16 csapatos mezőny. Podolski szerint az új lebonyolítás nagy zűrzavart okoz a játékosok között, mert túlságosan sokáig kellett várniuk, mire kiderült, melyik csapat lesz az ellenfelük a kieséses szakasz első fázisában. - A csoportkör egy kicsit furcsa volt, mert az UEFA elkövetett néhány butaságot. Ez nem a kisebb csapatokról, hanem a döntésről szól. Néhány válogatottnak három napig kellett várakoznia a döntésre a bázisán" - mondta Podolski. Olyan is volt, hogy egy csapat elveszítette az első két csoportmeccsét, de még mindig volt esélye továbbjutni. Szóval ez egy kicsit zavaros, de nekünk mindez nem számít - magyarázta.
2016. 06. 28. 13:29
A Hősök terén összegyűlt magyar szurkolósereggel a háttérben készített szelfit a magyar válogatott tagjai közül Juhász Roland, Németh Krisztián, Gera Zoltán, Lang Ádám és Priskin Tamás. A fotót Németh és Priskin is feltöltötte az Instagramra, a képen Király Gábor is feltűnik, így viccesen kijelenthetjük: a mackónadrágos kapusunk nem csak a kapuban ér oda mindenhova..
2016. 06. 27. 22:07
Hétfőn a magyar labdarúgó-válogatott középpályásának, Elek Ákosnak a felesége, Elek-Tóth Éva telefonon jelentkezett a Mokkában. Éva elmondása szerint csoda, hogy a párja ott lehetett a franciaországi Európa-bajnokságon, akinek korábban részleges oldalszalag-szakadása volt. Hála a csapat orvosainak hamar rendbe hozták a sérült testrészét, így Elek is játszhatott a kontinensviadalon a többiekkel együtt. A házaspárnak volt alkalma a torna alatt is találkozni, mivel Éva is kint volt a belgák elleni mérkőzésen vasárnap, viszont legközelebb csak a mai napon fognak újra összefutni a Hősök terén, mivel egy kisebb bulit tart a válogatott és itt köszöntik a szurkolók az Eb-n a nyolcaddöntőig jutó focistákat - írja a blikk.hu A hölgy elmondása szerint azonban nem maradnak a fővárosban, egyenesen hazamennek párjával együtt Miskolcra. – Nehezen indult az Európa-bajnokság, mert Ákos az utolsó bajnokiján egy csúnya rúgást kapott, aminek egy oldalszalag szakadás lett a végeredménye, ezért sem tudtuk, hogy a kapitány kiviszi-e az Eb-re vagy sem. Szerencsére három hét alatt sikerült felépülnie – mondta Éva.
2016. 06. 27. 15:29
Olvasói sztorik