EB 2016

Csoda, hogy Elek ott lehetett az Európa-bajnokságon

Hétfőn a magyar labdarúgó-válogatott középpályásának, Elek Ákosnak a felesége, Elek-Tóth Éva telefonon jelentkezett a Mokkában. Éva elmondása szerint csoda, hogy a párja ott lehetett a franciaországi Európa-bajnokságon, akinek korábban részleges oldalszalag-szakadása volt. Hála a csapat orvosainak hamar rendbe hozták a sérült testrészét, így Elek is játszhatott a kontinensviadalon a többiekkel együtt.

A házaspárnak volt alkalma a torna alatt is találkozni, mivel Éva is kint volt a belgák elleni mérkőzésen vasárnap, viszont legközelebb csak a mai napon fognak újra összefutni a Hősök terén, mivel egy kisebb bulit tart a válogatott és itt köszöntik a szurkolók az Eb-n a nyolcaddöntőig jutó focistákat – írja a blikk.hu

A hölgy elmondása szerint azonban nem maradnak a fővárosban, egyenesen hazamennek párjával együtt Miskolcra.

– Nehezen indult az Európa-bajnokság, mert Ákos az utolsó bajnokiján egy csúnya rúgást kapott, aminek egy oldalszalag szakadás lett a végeredménye, ezért sem tudtuk, hogy a kapitány kiviszi-e az Eb-re vagy sem. Szerencsére három hét alatt sikerült felépülnie – mondta Éva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.