u17

Az Európa-bajnoki selejtezők elitkörére készülő U17-es válogatott a Ravenna megyében található Cerviában lépett pályára felkészülési mérkőzésen a korosztályos olasz válogatott ellen - adta hírül az mlsz.hu Az első félidőben végig a magyar válogatott akarata érvényesült, Szélesi Zoltán csapatának dominanciája helyzetekben és gólokban is megmutatkozott. A 4-1-4-1-es hadrendben futballozó magyar válogatott uralta a pálya közepét, a megszerzett labdákkal pedig gyors támadásokat vezetett. Így született meg a vezető találat is: a magyar csapat a középpályán szerzett labdát, amely Schön Szabolcshoz került a jobb oldalon. A Budapest Honvéd játékosa befelé cselezve megverte a védőjét, majd 15-16 méterről a hosszú sarokba csavart a 23. percben (0–1). Mindössze öt perccel később megduplázta előnyét a válogatott: ismét egy középpályás labdaszerzéssel indult az akció, majd Winkler ment el a bal oldalon. Az alapvonal közeléből laposan középre tálalt, a tizenegyesponton helyezkedő Szendrei pedig szépen készítette le a labdát lövésre a mélységből érkező Szoboszlainak, aki 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (0–2). A magyar válogatott a két gólja mellett legalább négy-öt ziccert is kialakított az olasz csapat ellen az első félidőben, ám újabb gólt nem sikerült elérnie. A fordulást követően megrázták magukat a nagy erőket mozgósító olaszok, és rögtön a második félidő elején sikerült is szépíteniük (1–2). Szélesi Zoltán formációváltással reagált az ellenfél rohamaira, a magyar csapat átállt háromvédős rendszerre, és a védekezésbe a két szélső középpályásunk is besegített. Ennek köszönhetően az olasz támadások jobbára beívelésekre korlátozódtak, egy esetben pedig Ásványi kapus hárított bravúrral. Bár az olasz rohamok miatt kissé defenzívvé vált a játékunk, a második félidőben is a magyar csapat előtt adódtak tisztább lehetőségek, melyeket góllal fejezhetett volna be a csapat, de végül maradt az 1–2-es eredmény. – Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a szurkolók szempontjából és szakmailag is nagyszerű meccset játszott a csapat, minden egyes játékosnak jár a dicséret a mutatott teljesítményéért. Már az edzéseken is érezhető volt, hogy éhes a csapat, de a meccsen még egy lapáttal rá tudtak tenni a srácok, nagyon motiváltan futballoztak. Az első félidőben Schön Szabolcs régi önmagát idézte, de sajnos megsérült, emiatt még a fordulás előtt le kellett cserélni. A taktikánk és a formációnk is jónak bizonyult az olasz válogatott ellen, minden játékosom a tudása legjavát hozta, így megérdemelt győzelmet arattunk, ami idegenben különösen értékes, gratulálok a csapatnak – értékelt a mérkőzést követően Szélesi Zoltán szövetségi edző. Olaszország–Magyarország 1–2 (0–2) Gólszerzők: Schön (23.), Szoboszlai (28.) Magyarország: Ásványi Balázs – Terbe Botond (Arday Dominik 60.), Opavszky Balázs, Csóka Dániel, Majnovics Martin – Csonka András – Schön Szabolcs (Kiss Tamás 38.), Szoboszlai Dominik csk. (Lefler Benjámin 52.), Kovács Krisztián (Bokros Szilárd 80.), Winkler András (Tóth Zoltán 60.) – Szendrei Norbert (Szabó Richárd 80.) A 2017-es U17-es Európa-bajnokságnak Horvátország ad majd otthont május 3-19. között. A tornán összesen 16 csapat szerepel majd, a sorozatban a 2000. január 1. után született játékosok vehetnek részt. A magyar válogatott a 2-es csoportba kapott besorolást. 2-es csoport: Oroszország, Izrael, Magyarország, Norvégia Az U17-es elitkört 2017. március 21-26. között rendezik majd, a 2-es csoport küzdelmeinek Magyarország ad otthont. A nyolc csoportgyőztes mellett a hét legjobb második helyezett kvalifikálja magát a horvátországi Eb-re.
2016. 12. 14. 19:15
A holland válogatott végig fölényben játszva 4-0-ra legyőzte a továbbjutást már múlt héten kiharcoló magyar korosztályos csapatot az Eb-selejtező minitorna harmadik fordulójában. A hazai rendezésű U17-es Eb-selejtező torna utolsó játéknapján a csoport két hibátlan csapata, a továbbjutást már az első két meccsen kiharcoló holland és magyar válogatott mérkőzött egymással Dabason. A telt ház előtt játszott összecsapáson a mieinknek nyerniük kellett a csoportgyőzelemhez, ennek ellenére Szélesi Zoltán szövetségi edző több kulcsjátékost is kihagyott a kezdőcsapatból, és lehetőséget kaptak azok a futballisták, akik kihagyták az első mérkőzéseket, vagy kevesebb időt töltöttek a pályán – írja az MLSZ honlapja. A holland válogatott gyorsan magához ragadta az irányítást, és mindössze hét percre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze a vezetést: egy jobb oldali akció végén Aboukhlal került helyzetbe a kapunk előtt, 12 méteres emelését követően a labda a keresztlécről centikkel a gólvonal mögé pattant, a játékvezető – asszisztense jelzésére – gólt ítélt (1-0). A folytatásban is jobbak voltak a hollandok, mindkét szélen gyakran meg tudták bontani a védelmünket, és a Chelsea futballistáját, Familio-Castillót sem tudtuk tartani. A 28. percben Horváth Csanád szabálytalankodott a 16-os vonalánál, a játékvezető büntetőt ítélt, amit Familio-Castillo értékesített (2-0). A magyar válogatott is eljutott néhányszor a holland kapu elé, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani, így kétgólos hátrányban zárta a félidőt. A szünetben kettőt cseréltünk, Szoboszlai Dominik és Bencze Márk is beállt, de nem javult a helyzet a folytatásban. A hollandok – Redan révén – már a 43. percben gólt szereztek, majd az 53. percben Boadu növelte négyre az előnyüket. Szétesett a magyar válogatott játéka, a vendégek sorra dolgozták ki ziccereiket, szerencsére a befejezéseknél már könnyelműek voltak, ezért nem lett csúnyább a mérkőzés vége. A lefújásig maradt a 4-0, a hollandok hibátlan teljesítménnyel nyerték a tornát, a mieink a második helyen jutottak tovább. A csoport másik meccsén Dánia 11-0-ra verte Liechtensteint, így a harmadik helyen zárt.
2016. 10. 03. 16:55
A Szélesi Zoltán vezette U17-es magyar válogatott a liechtensteiniek ellen kezdte meg szereplését a hazai rendezésű Eb-selejtező minitornán, míg a csoport másik meccsén, Dabason a hollandok és a dánok mérték össze erejüket. A magyar válogatott már az első percekben jelentős mezőnyfölénybe került, folyamatosan az ellenfél térfelén tartotta a labdát, és az első negyedórában két-három ziccert is kialakított, de a befejezéseknél hiányzott a kellő koncentráció. A 20. percben góllá érett a fölényünk, a leshatáron helyezkedő Csoboth Kevin kapott labdát Horváth Olivértől, egy csellel elhúzott védője mellett, majd éles szögből, a balösszekötő helyéről, az öt és feles vonalának közeléből a hosszú felső sarokba lőtt, a labda a bal kapufáról pattant a hálóba (1-0). A gól után is futószalagon dolgoztuk ki a helyzeteket, de a ziccerig játszott akciók végén, a legkönnyebbnek látszó befejezésekbe is belehibáztunk, így nem vált hamar megnyugtatóvá az előnyünk. Bár a liechtensteiniek nagyon ritkán fordultak meg a térfelünkön, így a vezetésünket semmi sem veszélyeztette, Szélesi Zoltán láthatóan elégedetlenül nyugtázta a kispadon, hogy a legnagyobb helyzeteket is kihagyták játékosai, és a biztos előny helyett 1-0-ás vezetésünknél ért véget a játékrész. Szünetben Szélesi Zoltán cserélt, Szerető Krisztofer állt be Horváth Olivér helyére. A második félidő első góljára bő három percet kellett várni, Szoboszlai Dominik jobb oldali beadása után Winkler András lőtt 8 méterről a hálóba (2-0). Az 53. percben Szoboszlai sérülés miatt átadta a helyét Lipóth Andrásnak, a csapatkapitányi karszalag Horváth Csanádra került. Az 58. percben Csoboth kapott labdát a 16-oson belül, majd 7 méterről a léc alá lőtt (3-0). Az utolsó húsz perc is hatalmas magyar fölényt hozott, de a helyzetkihasználási hatékonyság nem volt az igazi, a legnagyobb ziccereket is elhibáztuk. Az eredmény a lefújásig nem változott, a mieink győzelméhez nem férhetett kétség, de némi plusz odafigyeléssel jóval nagyobb különbségű lehetett volna a siker - tájékoztatott az mlsz.hu A csoport másik mérkőzésén a holland válogatott 2-0-ra legyőzte Dániát, a mieink pénteki ellenfelét. Magyarország - Liechtenstein 3-0 (1-0) Magyarország: Ásványi Balázs - Terbe Botond, Horváth Csanád, Csóka Dániel, Majnovics Martin - Szoboszlai Dominik (csk) (Lipóth András, 53.), Csonka András - Winkler András, Csoboth Kevin, Horváth Olivér (Szerető Krisztofer, 41.) - Bencze Márk (Schön Szabolcs, 69.) Gólszerzők: Csoboth 20., Winkler 43., Csoboth 58.
2016. 09. 28. 18:02
Olvasói sztorik