u17

A magyar felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck tegnap este még a portugáloktól elszenvedett idegenbeli háromgólos vereség miatt szomorkodhatott a vb-selejtező után, a mai délután azonban már számára is akadt mit ünnepelni. A német szakember ugyanis Telkiben tekintette meg az U17-es válogatott sorsdöntő mérkőzését a Norvégia elleni Eb-elitkörben, amelyet Szoboszlai hosszabbításban szerzett gólja döntött el, ez pedig Eb-részvételt ért. A meccs végén Storck (bal oldalon) együtt örült a hősökkel és összeállt velük egy kép erejéig. Csoportelső és Eb-résztvevő a Szélesi Zoltán vezette magyar U17-es válogatott! pic.twitter.com/g93S066Y6S— MLSZ (@MLSZhivatalos) 2017. március 26.
2017. 03. 26. 15:21
Az U17-es válogatott kedden, az U19-es válogatott szerdán kezdi meg szereplését az Eb-selejtező elitkörben. Szélesi Zoltán és Michael Boris is szűkítette az elmúlt napokban Telkiben készülő keretét - írja az mlsz.hu. A Szélesi Zoltán vezette U17-es válogatott itthon próbálja meg kiharcolni a horvátországi Európa-bajnoki szereplést az orosz, az izraeli és a norvég együttes mellől. Ebben a korosztályban 16 csapat vesz részt az Eb-n, ami azt jelenti, hogy akár a második hellyel is ki lehet kerülni a kontinensviadalra. A mieink március 21-én, kedden Telkiben kezdik meg szereplésüket az izraeliek ellen, 23-án az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lépnek pályára az oroszok ellen, majd 26-án Telkiben zárják a csoportkört a norvégok ellen. A mieink mindhárom mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport csatorna. Az U19-es válogatott március 20-én elutazik Csehországba, és két nappal később Magyarhradis (Uherske Hradiste) városában kezdi meg szereplését az elitkörben, az első ellenfél a házigazdák csapata lesz. Március 24-én az osztrákokkal meccsel Michael Boris együttese ugyancsak Magyarhradison, majd 27-én Zlin lesz a skótok elleni tornazáró meccs helyszíne. Miután az U19-es Eb-n csak nyolc csapat vesz részt, ebből a csoportból csak az első helyezett jut ki a grúziai Eb-re. Mindkét együttesre elmondható, hogy a csapat gerincét az őszi selejtezőn továbbjutást kiharcoló játékosok alkotják, de az U17-es és az U19-es keretbe is bekerült néhány új futballista, akik az elmúlt hónapokban bizonyították be, hogy helyük van a válogatottban. Az elitkörös tornákra tizenhat mezőnyjátékos és két kapus nevezhető, de a Csehországba utazó U19-es csapat kerete egyelőre 21 játékosból áll, a szakmai stáb csak a csehországi megérkezést követően dönt a végleges keretről. Az U17-es válogatott kerete Kapusok: Ásványi Balázs (Puskás Akadémia), Kovács Péter (DVSC) Védők: Lakatos Benjámin (DVSC), Opavszky Balázs (Vasas), Mocsi Attila (ETO FC Győr), Csóka Dániel (Wolverhampton), Bolla Gergő (Illés Akadémia), Majnovics Martin (Mattersburg) Középpályások: Csonka András (Ferencváros), Lipóth András (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Salzburg), Kovács Krisztián (ETO FC Győr), Schön Szabolcs (Ajax) Támadók: Szendrei Norbert (Honvéd), Bencze Márk (Vitesse), Szerető Krisztofer (Stoke City), Csoboth Kevin (Benfica), Tímári Norman (Puskás Akadémia) Az U19-es válogatott kerete Kapusok: Demjén Patrik (Dorog), Bese Balázs (MTK Budapest), Vajda Dániel (Budaörs) Védők: Szalai András (Paks), Tóth Bence (PFLA), Szalai Attila (Rapid Wien), Gergényi Bence (Honvéd), Patik Márton (Ferencváros), Nagy Zsombor (MTK) Középpályások: Kleisz Márk (Vasas), Vogyicska Bálint (MTK Budapest), Szabó Bence (Puskás Akadémia), Hinora Kristóf (MTK Budapest), Tóth Máté (Haladás) Támadók: Takács Ronald (MTK Budapest), Csernik Kornél (Ferencváros), Bíró Ákos (Budapest Honvéd), Tömösvári Bálint (Budapest Honvéd), Bíró Bence (Guimaraes), Szabó Levente (Atalanta), Kamarás György (Balmazújváros)
2017. 03. 18. 18:47
Olvasói sztorik