Válogatott

Szélesi: A csapat szeret játszani az idegeimmel és a hangszálaimmal

Az U17-esek szövetségi edzője a horvátországi Eb-n is nagyot akar álmodni.

Ismét drámai körülmények között nyerte meg az Eb-elitkörös csoportmeccsét a magyar U17-es válogatott, amely három nappal ezelőtt Oroszországnak, ezúttal pedig Norvégiának lőtt az utolsó pillanatokban győztes gólt. A hős ezúttal is Szoboszlai Dominik volt, aki mesteri gólt varázsolt húsz méterről a jobb felsőbe, ezzel pedig kilőtte a csapatot a horvátországi kontinenstornára. A lefújást követően Szélesi Zoltán szövetségi edző boldogan értékelt az M4 Sport kamerái előtt.

– A végjátékban potyogtak a gólok ebben a sorozatban, az Izrael elleni meccsen, az oroszok ellen, valamint most is. Szeretnek játszani az idegeimmel és a hangszálaimmal is a srácok – mondta viccesen Szélesi. – Megmutatták, hogy milyen szintet képviselnek, nem véletlenül kell ezt a korosztályt figyelni, rengeteg tehetséges játékosunk van, akik előtt szép jövő áll. Meg kell mutatnunk ezt a legjobbak között is a horvátországi Eb-n. Nyilván nagyot szeretnénk álmodni, nem lehet nekimenni úgy az Eb-nek, hogy ne a döntőben gondolkoznánk. A játékunkon van még mit javítani, több hibánk is volt, de azért nagyszerű ellenfelek ellen játszottunk – folytatta a szövetségi edző, végül kitért a csapatkapitányra, Szoboszlai Dominikra is, aki három gólt lőtt az elitkörben. – Nem véletlen, hogy Dominik a csapatkapitány, mind a tudását, mind a csapatban betöltött szerepét illetően fontos a személye. A kijutás azonban nem csak az ő érdeme, az ő lába is kellett hozzá, de csapatmunka volt, a másik tíz játékos valamint a cserék is hozzátették a magukét – zárta Szélesi.

Olvasói sztorik