szigetszentmiklós

Pintér Attila együttese a fogvacogtató hideg ellenére remek iramú találkozón, biztató teljesítményt nyújtva játszott 1-1-es döntetlent a Szigetszentmiklósi TK elleni felkészülési mérkőzésen – tudósít a felcsútiak honlapja. – Nagyon jó iramú mérkőzés volt, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Sok pozitívuma van a meccsnek, de volt egy-két olyan dolog is, amin javítanunk kell – ezeket majd a videóelemzés után korrigáljuk. A felkészülés kellős közepén vagyunk, a helyzetkihasználásunkon még javítanunk kell, de elégedett vagyok a látottakkal. Labdavesztés után azonnal visszatámadtunk, sok labdát szereztünk, és a megindulásaink is jók voltak. Sajnos a lehetőségeinkkel most nem tudtunk élni, bízom benne, hogy a következő mérkőzésen már ezen a téren javulni fogunk – értékelt a lefújás után Pintér Attila vezetőedző.
2017. 01. 28. 16:12
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) január 17-i ülésén az alábbi határozatokat hozta. A FEB a Szigetszentmiklóst, mint visszaesőt, 100.000 Ft forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá, amennyiben a határozat jogerőre emelkedéséig a sportszervezet a fegyelmi eljárásban szereplő összegű tartozását Pölöskei Péter labdarúgó felé nem fizeti meg, a jelen határozat jogerőre emelkedésének napjától kezdve a sportszervezetet az igazolási és az átigazolási jogból 8 hónapra kizárja. Női és férfi felnőtt futsalbajnokságok és kupák Calvo Rodriguez Juan Ramon (ETO) és Balanescu Dániel (SZC Futsal) 1-1 soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
2017. 01. 17. 17:06
Varga Bence a több játéklehetőség reményében az NB III-ban szereplő Szigetszentmiklós csapatához került kölcsönbe a szezon hátralévő részére a Budaörsi SC-től, míg érkezett Bata Csongor az NB III-as ETO FC Győr csapatától és Petró Balázs az NB I-es Szombathelyi Haladástól, szintén kölcsönbe – írja a másodosztályú együttes honlapja.
2016. 09. 01. 16:57
Olvasói sztorik