NB I

Az olimpiai bajnok fia az MTK új igazolása

A Szigetszentmiklós támadója kék-fehérben folytatja.

Az MTK Budapest a hivatalos honlapján tette közzé, hogy szerződtették a másodosztályú Szigetszentmiklós játékosát, kardvívó olimpiai bajnokunk fiát, ifjabb Szabó Bencét. A 26 éves focista 2009 tavaszán az Újpest csapatában mutatkozott be az NB I-ben, de a március 13-án lejátszott Haladás – Újpest (0-2) összecsapáson csak 8 perc jutott számára.Ezután külföldre szerződött, majd fél év légióskodás után, 2010 tavaszán tért haza, és Pécsen kapott lehetőséget.

Később a Vasas, az Eger, a Tatabánya együttesében is szerepelt, a legutóbbi szezont pedig az NB II-es Szigetszentmiklósnál töltötte.

Szabó Bence a 2016. június 25-én, a Lantos Mihály Sporttelepen lejátszott, MTK Budapest – SK 1923 Gabcikovo felkészülési találkozón már próbajátékosként pályára léphetett a fővárosiaknál.

Olvasói sztorik