szabály

Tesztelné a les eltörlését Oliver Bierhoff, a világbajnok német válogatott menedzsere. „Érdemes megnézni, hogy a kezdeti kételyek után a hazaadás-szabály 1992-ben milyen pozitív hatással volt a játékra. Akkor miért ne tehetné vonzóbbá a futballt a les eltűnése?” ‒ vetette fel a 48 éves szakember a Sport Bild napilapban. A Nationalelffel 1996-ban Európa-bajnok Bierhoff hozzátette, egyetért Marco van Bastennek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) technikai igazgatójának januári ötletével, miszerint tesztelni lehetne a lesszabály eltörlését. A 2003-ban visszavonult német ex-játékos abban is támogatja Van Bastent, hogy félidőnként egyszer időt kérhessenek az edzők. A holland sportdiplomata két hónapja további újításokat is felvázolt: szétlövéssel fejeződhetnének be a döntetlennel záruló meccsek, az utolsó tíz percben nettó játékidőt számolhatnának az időhúzás elkerülésére, emellett sárga lapok helyett az időbüntetést is megvalósíthatónak tartotta.
2017. 03. 02. 08:07
A Budapest Honvéd FC tulajdonosa, George F. Hemingway rendkívül kritikusan fogalmazott a Sport TV Mai helyzet című műsorában az MLSZ új, utánpótláskorú labdarúgók átigazolására vonatkozó szabályozásával kapcsolatban. – Az MLSZ hozott egy olyan szabályt, ami szerintem rossz irányba viszi el az utánpótlást. A cél nagyszerű volt, hogy kis klubok kapjanak valamennyi pénzt. A másik cél, hogy a gyerekek ne menjenek egyik klubból a másikba, szerintem ez nem egy jó cél, mert a szabadság jó a gyerekeknek is. Ha valaki egyik klubból a másikba akar menni, akkor menjen – mondta George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa. – Eddig az volt, mint mindenhol nemzetközileg, hogy ha valaki elmegy amatőrből profinak, akkor annak a klubnak, amely a profi szerződést adja, egy bizonyos összegben nevelési költségtérítést kell fizetni a nevelő kluboknak. Az MLSZ ezt jóváhagyta, mindig így is volt. Most egy új szabályt vezettek be, melynek alapján nem csak akkor kell fizetni, ha valaki profi szerződést kap, hanem akkor is, amikor egyik klubból átmegy a másikba semmilyen szerződéssel, csak azért, mert átmegy. – Van egy táblázat, amiről szeretnék beszélni, és ami alapján ez a költségtérítés történik. Két baj van ezzel: az egyik az, hogy a jobbágyságot eltörölték Magyarországon még valamikor, de most ismét bevezetjük, mert ezt csak futballjobbágyságnak tudom hívni. Tegyük fel: egy gyerek jön hozzám, és azt mondja, hogy voltam öt évet mondjuk a Haladásnál Szombathelyen, és felköltözök Budapestre, szeretnék idejönni, nekem 15 millió forintomba kerülne átvenni ezt a gyereket – összegzett George F. Hemingway. További részletek a videóban:
2016. 07. 28. 21:49
Olvasói sztorik