svse

Az első félidőben óriási fölényben futballozott a Haladás: a nyolcadik percben Németh Márió ugratta ki középen Gaál Bálintot, aki 12 méterről a kapus alatt a hálóba helyezett (0-1). Támadásban maradtak a szombathelyiek, ám a jobbnál jobb helyzeteket is elpuskázták. A 39. percben Gaál bal oldali beadását Martinez 16 méterről a jobb felső sarokba bombázta (0-2). A szünet után a sorozatos cserék miatt kissé visszaesett a Haladás játéka, a hazaiak is vezettek néhány veszélyesebb támadást – ekkor már Gyurjánnak is akadt dolga. A 78. percben Batizi-Pócsi szépített (1-2). A hátralévő időben jobbára a két tizenhatos között folyt a játék – számolt be a Haladás hivatalos honlapja. Az első félidő egyértelműen a vendégeké volt, a második kiegyenlítettebb játékot hozott. – Az elmúlt két hétben remekül dolgoztak a játékosok, ez a munka visszaköszönt az edzőmeccsen is. Szép támadásokat vezettünk, gyönyörű gólokat szereztünk. A második félidő miatt viszont maradt bennem egy pici hiányérzet. Örömteli, hogy Leandro Martinez 90 percet a pályán töltött, és gólt is szerzett. Halmosi Péter pedig a holtidőben is remekül dolgozott, a mai meccsen is alig lehetett lekönyörögni a pályáról. Hasznos volt az edzőmeccs, jól szolgálta a felkészülésünket a jövő heti két tétmeccsre – értékelt Mészöly Géza.
2015. 11. 13. 14:46
A magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt ezúttal nem csak az élvonalban, hanem a másodosztályban is szünet lesz. Ezt kihasználva két nyugat-magyarországi csapat, az NB I-ben remekül szereplő Haladás, valamint az NB II legfiatalabb együttese, a szombathelyiekkel szorosan együttműködő Soproni VSE edzőmérkőzést játszik a Rohonci úti stadionban, 17 órától.
2015. 08. 30. 10:25
Olvasói sztorik