somogy

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Messze még a szezon vége, ugyanakkor nem árt figyelembe venni, hogy már túl vagyunk a bajnokság harmadán. Mindez csak azért fontos, mert a továbbra is nyeretlen, sereghajtó Siófokot többen biztos kiesőként kezelik, és bizony van is benne valami... A 11. fordulóban éppen a Kaposvár verte meg könnyedén a sereghajtót a somogyi rangadón. Az első félidőben a kaposváriak játszottak fölényben, és több kihagyott lehetőség után a 40. percben szereztek vezetést. A játékvezető hat sárga lapot is kiosztott 37 perc alatt. A szünet után is a hazaiak irányítottak, s a félidő derekán a csereként beálló Diallo növelte az előnyt. A húszéves guineai csatár aztán később még egyszer betalált, így fölényessé tette a hazaiak megérdemelt sikerét. A vendégek ezzel már nyolcadik vereségüket szenvedte el a szezonban, s továbbra is nyeretlenek.
2012. 10. 22. 08:04
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on A vasárnapi Lábod – Balatoni Vasas megyei bajnoki mérkőzésen egy ütközés után a meccs játékvezetője akadályozta meg a tragédiát – írja az MLSZ honlapja. A találkozó 38. percében egy kapu elé szálló labdára egyszerre érkezett a hazaiak támadója, Pintér Dániel, valamint a vendégek kapusa, a komoly élvonalbeli rutinnal rendelkező Bíró Imre. A labdát a kapusnak sikerült elütnie, a két játékos azonban az ütközést már nem tudta elkerülni. A támadó eszméletlenül maradt a földön, Bíró Imre pedig azonnal jelezte Cservölgyi Szilárd játékvezetőnek, hogy komoly baj van. A bíró azonnal a játékoshoz futott, s miután látszott, hogy az elvesztette eszméletét, késlekedés nélkül stabil oldalfekvésbe helyezte, valamint azt is észrevette, hogy a labdarúgó nyelve hátracsúszott a torkába, ezért nem kap levegőt. Miután egy szakszerű mozdulattal helyre tette a játékos nyelvét, a futballista magához tért, majd néhány perccel később segítséggel elhagyta a pályát. Megyei mérkőzéseken orvosi stáb nem áll a csapatok rendelkezésére, a helyszínen lévők egyetértettek abban, hogy Cservölgyi Szilárd beavatkozása tragédiát akadályozott meg. A hazaiak támadójának szerencséje volt, mert a labdarúgóként NB I-es és légiós múlttal is rendelkező játékvezető civilben úszómesterként és vízimentőként is dolgozik, ezért tökéletesen tisztában volt azzal, mit kell tenni hasonló esetben, és tudását habozás nélkül bevetette. – Az uszodamesteri vizsgámhoz természetesen tanultam életmentést, vízimentőként többször is alkalmaztam már mesterséges lélegeztetést fulladásos balesetnél, de olyan esetet, amikor valakinek hátracsúszik a torkába a nyelve, még nem láttam – mesélte az MLSZ honlapján a 34 éves, a játékvezetéssel négy éve foglalkozó Cservölgyi Szilárd. – A helyszínen mindenki nagyon megijedt, amikor a futballista eszméletlenül feküdt a földön, én is megriadtam, de tudtam, hogy nem késlekedhetünk. Azonnal elöntötte a testemet az adrenalin, és azt tettem, amit az uszodamesteri vizsgáimra megtanultam. Örülök, hogy szerencsésen végződött az eset, úgy gondolom, hasznos lenne, ha a játékvezetőknek külön is oktatnák, mit kell tenni hasonló sérülésnél, hogy az alacsonyabb osztályú mérkőzéseken, ahol nincsenek képzett orvosok a csapatok mellett, a jövőben se fordulhasson elő a mostaninál nagyobb baj.
2012. 09. 24. 19:03
„Ez az élet, Babolcsai néni!” – egykor mindenki fújta a P. Mobil 1994-es visszatérő slágerének nem túlságosan bonyolult refrénét. Valami hasonlót fújnak mostanság a Karád SC játékosai is, hiszen volt módjuk és lehetőségük megtanulni a Babócsa SE nevét: a Somogy megyei bajnokság első osztályának legutóbbi, 25. fordulójában ugyanis 5-0-s vereséget szenvedtek idegenben a második helyen tanyázó riválisuktól.
2012. 05. 18. 11:15