Magyar foci

Balajcza Szabolcs a megyei első osztályban véd – hivatalos

Az újpesti szurkolók egykori kedvence és a lilák korábbi csapatkapitánya a Hetes Vikár SC-ben folytatja a pályafutását.

Balajcza Szabolcs a Somogy megyei első osztályban szereplő Hetes Vikár SC  csapatában folytatja karrierjét. A 39 éves kapus a Kaposvári Rákóczi együttesében mutatkozott be az NB I-ben, majd 2006 és 2017 között az Újpestben védett, ahol a szurkolók kedvence volt és a csapatkapitányi karszalagot is viselhette.

Balajcza 2017 nyarán az NB II-es Siófokhoz szerződött, ahol az előző idényben 36 bajnokin védte a hálót, azonban a szezon végén közös megegyezéssel távozott a Balaton-partról. A tapasztal kapus már be is mutatkozott új klubjában, a Kadarkút ellen 2–0-ra megnyert Magyar Kupa-selejtezőn állt a kapuban.

Az angliai átigazolási hajrá után úgy fest, hogy ez a videók hétvégéje lehet: a bénázó Cristiano Ronaldót például durván kiröhögték a Juventus-sztárjai az egyik edzésen. az egész világ felhördült az MU új sztárjának alattomos belépőjén, amit itt mutattunk meg. Szoboszlai Dominik szenzációs gólját egy brutális “bicikli” előzte meg, itt tudod megnézni, de Dárdai Palkó felnőttek között lőtt két gólja is megér egy kattintást. Nem beszélve a tömegverekedésről, ami egy barátságos meccsen tört ki.

Olvasói sztorik