sándor

Keddtől a HR-Rent Kozármislenyt a Szanyó Károly, Sándor Tamás alkotta edzőpáros vezeti – írja az NB II-es klub hivatalos közleményében. A labdarúgást szeretőknek nem kell bemutatni a két korábbi kiváló labdarúgót és immár edzőket. Szanyó Károly futballistaként magyar bajnokságot nyert az Újpest csapatával, és Magyar Kupa-döntőt is játszott. E mellett tagja volt az 1996-os atlantai olimpiára kijutó remek magyar olimpiai válogatottnak. Edzői karrierjében is sikereket tudhat maga mögött, két éve az ő vezetésével a Vasas megnyerte az NB II-t és feljutott az NB I-be, ahol ugyancsak irányíthatta az angyalföldieket. Sándor Tamás neve Debrecennel fonódik össze, hiszen ott lett profi játékos, majd később többszörös magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes labdarúgó. Tizenegy alkalommal húzhatta magára a nemzeti válogatott mezét, ő is tagja volt az atlantai olimpiai válogatottnak, de szerepelt az olasz Torino csapatában, Törökországban és Izraelben is. 2011-től 2016-ig a Debrecen NB I-es csapatának másodedzőjeként tanulhatott bele az edzői szakmába, ahol komoly sikereket értek el, két alkalommal bajnoki címet, illetve kétszer Magyar Kupát is nyertek.
2017. 01. 31. 16:17
Az FC Ajka hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott Sándor Istvánnal – adta hírül az NB II-es klub honlapja. Sándor a nyáron érkezett a csapathoz, ahol 11 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken a találkozókon pedig egyszer talált be az ellenfelek hálójába.
2016. 01. 18. 12:14
Ismét tizenegyespárbaj után jutott tovább az ausztrál FFA Kupában Sándor György csapata, a Perth Glory, amely a negyeddöntőben 1-1-et játszott az ázsiai Bajnokok Ligája címvédője, a Western Sydney Wanderers ellen. Honfitársunk végigjátszott a találkozót, amelynek 112. percében sárga lapot kapott.
2015. 09. 29. 15:31
Olvasói sztorik