Hírek

Felavatták Sándor Károly szobrát

„Mindent a futballnak és az MTK-nak köszönhetek” – olvasható a talapzaton.

Az MTK, az MTK Budapest Zrt., valamint a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia szobrot állított a tavaly 86 évesen elhunyt Sándor Károlynak, a legendás Csikarnak az agárdi intézmény területén – olvasható a klub honlapján.

Boros Péter szobrászművész alkotásának leleplezése előtt először Lassú Zsombor akadémista, az MTK U19-es csapatának játékosa mondta el ünnepi beszédét, ezután szót kapott az alkotó, majd Tamási Zsolt, az akadémia vezetője, végül pedig Deutsch Tamás klubelnök.

A szobor közel egy tonna súlyú, csodálatosan kidolgozott polírozott mészkő talapzaton áll, és azt ábrázolja, amint a néhai legendás játékos a Svédország elleni mérkőzésen a róla elnevezett és világhírűvé vált éles „Csikar-szögből” éppen gólt szerez.

A talapzaton a felirat: „Mindent a futballnak és az MTK-nak köszönhetek”.

Olvasói sztorik