puskás

„Viszlát, Stadion!” – ez a szlogenje a Puskás Ferenc Stadion elbúcsúztatása alkalmából szervezett gálának, amelyre október 5-én kerül sor. Jövő hétfőn hivatalos keretek között is elbúcsúzunk a több, mint hatvanéves létesítménytől, amely megannyi élménnyel gazdagította a magyar sportéletet, sporttörténelmet. Magyar Zoltán, a stadionbúcsúztató főszervezője a FourFourTwo-nak nyilatkozott a program részleteivel kapcsolatban. Az esemény kiemelt szempontja, hogy visszaköszönjön a Puskás Stadion unikális jellege, így olyan programok lesznek délutántól egészen estig, amelyek a régi időkben is nagy népszerűségnek örvendtek. A stadionbúcsúztatón szerepelni fog négy fővárosi csapat a Vasas, a Ferencváros, az Újpest és a Honvéd, hogy visszaidézzék a kettős rangadók hangulatát. Emellett láthatunk majd többek között színészek-újságírók, ügyvédek-orvosok, borászok-írók és olimpikonok-parlamenti válogatott összecsapásokat is. Terv szerint a színészek nem csak futballozni fognak, hanem egy kisebb előadással is készülnek a gálára. A futball mellett más sportágak is képviseltetik magukat, például a kosárlabda és a futás. Az eseményen akár olyan legendákkal is találkozhatunk, mint Raduly József, Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán, Fenyvesi Máté, vagy épp Szepesi György. Magyar Zoltán nosztalgikus hangulatot és felhőtlen szórakozást garantál október 5-ére. A stadionbúcsúztatóra a belépés mindenki számára ingyenes, a bejáratoknál becsületkasszák lesznek elhelyezve, a bevételt pedig a kárpátaljai utánpótlás-képzés segítésére fordítják a szervezők.
2015. 09. 29. 16:41
Orbán Viktor miniszterelnök nagyon gyakran jár focimeccsre, a magyar válogatott találkozóin szinte mindig ott van, ahogyan a Puskás Akadémia FC hazai mérkőzésein is, bár a Videoton stadionjában mostanság már ritkán látni. Amennyire szereti a futballt, annyira ritkán nyilatkozik róla, és bár a szombat délután Puskás Akadémia – Ferencváros bajnoki meccsel kapcsolatban elmondta a várakozásait az általa alapított felcsúti klub honlapjának, most sem volt túlságosan bőbeszédű: „Megtiszteltetés, hogy az akadémiánk a magyar futballtörténet legsikeresebb klubja ellen egyáltalán pályára léphet. Remélem, belénk törik a bicskájuk” – mondta Orbán Viktor.
2015. 09. 26. 15:27
Olvasói sztorik