Portugália

Nagyon érdekes körülmények között ítélt meg tizenegyest a játékvezető a portugál másodosztály vasárnapi bajnokiján: a Sporting B egyik melegítő játékosa óvatlanul centikkel a pályán belül, tehát még játékban levő labdát vett le. A cserejátékos persze nem akart semmi rosszat, csak hogy ne pattanjon el messzire a rossz beadás, és a csapata egyből elvégezhesse a kirúgást. Valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy egy ritkán látott, és nem ismert szabály miatt büntetőhöz juttatta az ellenfelet. A szabálykönyv 3. szabályának 7. alpontja szerint ugyanis, ha egy adott csapathoz tartozó személy (hivatalos csapatképviselő, cserejátékos, lecserélt játékos, vagy kiállított játékos) még játékban levő labdába ér bele a pályán, az büntetést von maga után – vagy szabadrúgást, vagy tizenegyest, attól függ, hol történt a játékba avatkozás. Mivel itt a Sporting-csere ha csak centikkel is, de a tizenhatoson belül ért labdába, ezért az Académica büntetőhöz jutott. A nem is túl régen hozott szabály egy 2013-as brazíliai esetre volt válasz, amikor egy negyedosztályú csapat gyúrója a kapu elé beugorva kétszer is a gólvonalon mentett. Akkor még nem adhatott ezért büntetőt a játékvezető, ezért módosítottak a szabálykönyvön. Az persze más kérdés, hogy a Sporting esetében szó sem volt arról, hogy gólt akadályozott volna meg a cserejátékos, de a szabálykönyv szerint a tizenegyes volt a helyes ítélet - írja az index.hu
2017. 05. 15. 13:52
Portugáliában repülőteret neveztek el Cristiano Ronaldóról, a Real Madrid négyszeres aranylabdás futballistájáról. A 32 éves támadóról szülővárosa, a Madeira szigetén található Funchal nemzetközi repülőtere kapta új nevét, az avatóünnepségre szerdán kerül sor, egy nappal a svédek elleni felkészülési mérkőzést követően. A portugál válogatott hétfőn landolt a funchali reptéren, s magával vitte a tavaly nyáron szerzett Európa-bajnoki trófeát is. Funchal városában gyakorlatilag egész iparág épül Ronaldóra, hiszen szobra, múzeuma és egy szállodája is van a 137-szeres válogatott csatárnak, aki szombaton két gólt szerzett a magyarok ellen 3-0-ra megnyert világbajnoki selejtezőn.
2017. 03. 28. 13:54
Erős hétvégét zárt az M4 Sport: a 2016-os Európa-bajnokságon és az olimpián tapasztalt nézettségek jellemezték ezt a hétvégét. 994 ezren szurkoltak a magyar válogatottnak szombaton, de vasárnap a Forma-1 első futama is a televízió-képernyők elé ültetett 360 ezer sportrajongót – írja az MTVA sajtóosztályának hivatalos közleménye. Szombaton az M4 Sport messze kiemelkedett közönségarányával a sportcsatornák közül, teljes napon 9.1 százalékot, főműsoridőben pedig 13.5 százalékot produkált (SHR, 4+), és a teljes piacon is a legmagasabb volt a közönségaránya ezen a napon, mindkét idősávban.
2017. 03. 27. 16:03
Olvasói sztorik