Válogatott

Vasárnap máris visszavághatunk a portugáloknak

A virtuális valóságban is megmérkőzik a két válogatott.

Az eSport FIFA magyar válogatott pikáns mérkőzés előtt áll, hiszen vasárnap este (22:10-től) világbajnoki selejtezőt játszik Portugáliával. A meccset az eSport1 nevű online csatorna élőben közvetíti, kommentárral.

Nagy csata várható, a felkészülés alatt már játszott egymással a két együttes, akkor egy 1-1-es döntetlen után 1-0-ra nyertek a mieink, akik most szeretnének visszavágni Dzsudzsák Balázsék szombati vereségéért.

A FIFA Pro Clubs játékmódjának lényege, hogy mindenki egyetlen egy karaktert (játékost) irányít, tehát a csapatok 11v11-ben játszanak. A magyar válogatott keretének 95 százalékát a nemrégiben a hivatalos nemzetközi szövetség (FVPA) által is elismert és nyilvántartottá vált bajnokság játékosai adják, egyetlen Bundesligában szereplő játékosuk van.

Lényegében minden úgy működik, mint a valóságban, létezik Európa Liga és Bajnokok Ligája, válogatott szinten Európa- és világbajnokság, illetve interkontinentális bajnokság. Tehát minden a valóságnak megfelelően működik, azon kívül, hogy jóval kevesebb ország ad válogatottat és nincsenek külön selejtezőcsoportok, hanem a nyári világbajnokságra már bekerült csapatok játszanak oda-visszavágós rendszerben (összesen 18 csapat).

A vébé 16 csapatos, de két együttes szabadkártyával bekerült, vagyis két válogatott nem fog bejutni a júniusi vébére. A magyar válogatott eddig meglepően jól áll, Svájc ellen egy győzelem, egy döntetlen a mérleg, a világbajnoki ezüstérmes franciák ellen sikerült egy döntetlent összehozni egy vereség mellett, és a szintén éremesélyesnek tartott Algéria ellen is egy 1-1-et játszottak. Ezzel az eredménnyel jelenleg a második helyen áll a csapat, de van sok válogatott, amely még egyáltalán nem játszott meccset, így ez nem igazán mérvadó.

A kommentátor Debreceni Péter, aki Salgótarjánból szórja az adást. Két éve foglalkozik komolyabban esport kommentálással. 2015-ben egy 40 fős zsűri megválasztotta az év esport kommentátorának, tavaly pedig elvégezte a TV2 Akadémiát sportriporteri szakon. Egy hónapig a DigiSportnál is volt gyakornok.

A portugálok elleni mérkőzés (az összes többi válogatott meccsel együtt)ide kattintvaérhető el!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik