paks
Az idei tél első felkészülési nemzetközi mérkőzését játszotta Belekben a Paksi FC, amely a bolgár PFK Montanával csapott össze. A Csertői Aurél vezette NB I-es gárda végül 3-1-re múlta felül ellenfelét.
A hivatalos honlap beszámolója szerint 1-0-ra vezetett a tolnai csapat az első félidőben Koltai tizenegyesével, majd a fordulás után rögtön az első percben Simon lövését a kapus még hárította, de a lecsorgót Jelena összeszedte, és balról a hosszúba lőtt.
Ezután szépített a bolgár együttes, végül Gévay állította be a 3-1-es végeredményt, miután Bertus beadását fejelte a rövidbe.
2017. 01. 23. 17:29
Hajdú Ádámot a szezon végéig kölcsönadta a Honvéd.
2017. 01. 16. 21:17
A vezetőedző a telki edzőtáborozásról is beszélt.
2017. 01. 13. 15:28
A lengyel Wisla mellett két bolgár ellenfél is ismert már.
2017. 01. 12. 15:33
A 30 éves kapus nézetei nem egyeztek Csertői Aurél vezetőedző elképzeléseivel.
2017. 01. 12. 10:17
Laczkó Zsolt fél évre, kölcsönben érkezik Paksról.
2017. 01. 12. 08:29
A 30 éves kapus ügynöke elmondta, nincs szó arról, hogy a Paks el akarja küldeni, vagy ő mindenképp távozna a klubtól.
2017. 01. 04. 19:26
A paksiak az őszt a nyolcadik helyen zárta úgy, hogy hazai pályán egyszer sem kaptak ki az ellenfelektől – írja a Paksi FC hivatalos honlapja. Ahogy azt a vezetőedző, Csertői Aurél is hangsúlyozta, a helyezéssel még ki is egyezne, de az összegyűjtött 23 ponttal már nem. Ennek legfőbb oka, hogy sűrű a mezőny, és csak három pont választja el a csapatot a tizenegyedik, vagyis a kieső helytől.
Ez azt jelenti, hogy egy igen fontos, és nehéz tavaszi szezonnak néznek elébe. Márpedig egy jó tavaszhoz, jó téli alapozásra van szükség, így a klub történetében először, az előttük álló felkészülési időszakban nem egy, hanem két alkalommal is edzőtáborba vonulnak a játékosok. Igaz a külföldi, várhatóan törökországi edzőtáborozás még szervezés alatt áll.
Az viszont már biztos, hogy a jövő év január kilencedikén kezdődő felkészülést nem Pakson, hanem Telkiben kezdi meg a csapat. A fiúk az MLSZ edzőcentrumában egyhetes alapozáson vesznek részt, ahol remek körülmények között erősíthetik meg állóképességüket. Mivel a fizikai terhelésen lesz a legfőbb hangsúly, ezért az első felkészülési mérkőzést nem az első hét végén, hanem a rákövetkező szerdán játsszák majd. Az ellenfél az NB II-es BFC Siófok lesz.
A tervek szerint január huszonegyedikén külföldi edzőtáborozásra utazik majd el a Paksi FC a törökországi Belekbe, ahol több nemzetközi felkészülési mérkőzésre is sor kerül majd. A tíz napos táborozást követően még három edzőmérkőzésre kerül sor a bajnoki rajtig. Februárban a Fehérvári úton fogadják majd az NB II-es Soroksárt, valamint a horvát élvonalban szereplő HNK Cibalia Vinkovci csapatát, illetve Budafokon egy zárómérkőzést játszanak majd a szintén NB II-es Kisvárda Master Good csapatával.
2016. 12. 20. 16:30