női foci

A korábbi erősítések után újabb érkezőről számolt be az ETO FC Győr női csapatának hivatalos Facebook oldala. Az előző NB I-es szezonban negyedik helyen záró győriek legújabb igazolása az az Alison Lemon, aki már télen is szóba került a klubnál. A kanadai játékos két szakágban is erős, a nagypályás karrierje mellett teremben is kiváló, tagja volt a kolumbiai, világbajnokságon szerepelt kanadai futsal-válogatottnak. Nagypályán az Erin Mills SC csatára volt – korábban ebben a klubban játszott a legutóbbi női BL-döntő két kanadai játékosa, Ashley Lawrence és Kadeisha Buchanan is. Alison edzőként is dolgozik, rendszeres résztvevője az FC Barcelona torontói akadémiája programjainak, sőt, fotómodellként is dolgozik, ami az alábbi képet elnézve egyáltalán nem meglepő. Íme
2017. 06. 16. 13:22
A Ferencváros magabiztosan, 6-0-ra legyőzte az ETO FC Győrt a Förch Női Magyar Kupa döntőjében a Hidegkuti-stadionban, ezzel sorozatban harmadik alkalommal hódította el a trófeát - tudósít az MLSZ honlapja. Míg az ETO FC Győr már azzal történelmet írt, hogy bejutott a kupadöntőbe, addig a Ferencvárosnál ez már lassan kezd megszokottá válni: a legutóbbi három fináléban ott volt, 2015-ben és 2016-ban meg is nyerte a sorozatot. Az idei döntőt a Hidegkuti-stadionban játszották a felek, meglehetősen cudar időjárási körülmények között, hideg, esős, szeles időben. A Ferencvárost a legkevésbé sem zavarta a rossz idő: már a 2. percben megszerezte a vezetést, nem is akármilyen góllal: egy bal oldali beadás után a kapunak háttal álló Allegra Poljak gyönyörűen, sarokkal továbbított a hálóba (1-0). Az 5. percben jött a második Fradi-gól, egy jobb oldali beadást követően hibázott a győri védelem, Sladana Bulatovic pedig élt a lehetőséggel és a hálóba lőtt (2-0). A győriek kissé hitehagyottan játszottak a két gyors gól után, a fővárosiak irányították a játékot, és egymás után alakították ki a helyzeteket. A 22. percben Poljak előkészítése után Bulatovic ismét eredményes volt (3-0), majd a játékrész hajrájához közeledve Zágor Bernadett alakította 4-0-ra az állást. A második félidő az eredmény és a játék képének tükrében már csak formalitás volt, de a Fradi nem mondott le az újabb gólokról, és az 57. percben Fenyvesi Evelin találatával növelte előnyét: a válogatott középpályása egy kényszerítő után lefutotta védőit, majd a kapu közepébe helyezett (5-0). A mérkőzésből hátralévő időben a Fradi óriási mezőnyfölényben játszott, és a 91. percben megszerezte a hatodik gólját is, egy kapushibát kihasználva Fenyvesi Evelin állította be a végeredményt. A Ferencváros sorozatban harmadik alkalommal hódította el a Magyar Kupát, ilyen bravúrt korábban csak a László Kórház együttese tudott elérni.
2017. 04. 19. 17:46
Olvasói sztorik