Messi

Spanyol lapértesülések szerint továbbra sincs egyezség a spanyol élvonalban szereplő Barcelona és klasszisa, Lionel Messi között. A játékos mostani szerződése 2018 nyarán lejár, így a klub folyamatosan egyeztet édesapjával, Jorge Messivel, aki egyben menedzsere is, hogy hosszabbítsák meg azt. A spanyol AS azt írja, idősebb Messi még a PSG elleni BL-égés előtt érkezett Barcelonába, a minap azonban már távozott is – egyelőre egyezség nélkül. A lap hozzáteszi, a klubhoz közeli forrásai szerint egyre inkább aggódnak a Barcánál az argentin jövője miatt, ugyanis a tárgyalások sokkal tovább nyúlnak, mint eredetileg tervezték. Egyes vélemények szerint nem véletlen, hogy az argentin fél húzza az időt: minél közelebb kerülnek a szerződés lejártához, annál inkább felbátorodnak a játékos kérői is, így Messi jóval magasabb fizetési igényt nyújthat be. Azonban hozzátartozik az is, hogy a spanyol bajnokságban a szövetség korlátozza a csapatok fizetési keretét, így a végletekig biztosan nem mehet el a Barcelona – míg mondjuk egy Manchester City vagy éppen egy kínai klub akár csillagászati összegekkel is csábíthatja a világklasszis támadót.
2017. 02. 24. 14:36
Lionel Messi második gyermeke, Mateo első lépéseit tette meg a napokban, hol máshol, mint a focipályán próbálkozott nagy sikerrel a kisfiú. Mateo Messi learning his way around a football pitch (via @TSBible) pic.twitter.com/FElHPmaECD— 101 Great Goals (@101greatgoals) 2017. február 20.
2017. 02. 20. 15:13
A Barcelona–Leganés találkozóval zárult a spanyol LaLiga 23. fordulója. A 20.45-kor kezdődő mérkőzés negyedik percéig kellett várni a hazai gólra: Lionel Messi Suárez passzát pofozta a hálóba közvetlen közelről. Komoly Barcelona-fölény jellemezte az első félidőt, de nem sikerült újabb gólt szerezni. A második félidőben is a katalánok voltak aktívabbak, kis túlzással a Leganés a túlélésre hajtott. Hát még a 71. perc után, amikor is López szinte a semmiből egyenlített. A labdát vesztő Barcelona szinte ledermedt a találatot követően – Luis Enrique három cserével próbálta felrázni a csapatát az utolsó tíz percre, de a meccset végül Messi döntötte el: a 89. percben egy büntetőt értékesített. A Barcelona tovább üldözi a Real Madridot: két meccsel többet játszva egy pont a hátránya a tabellán.
2017. 02. 19. 20:57
Olvasói sztorik