magyar

Az Európa-bajnoki selejtezők elitkörére készülő U17-es válogatott a Ravenna megyében található Cerviában lépett pályára felkészülési mérkőzésen a korosztályos olasz válogatott ellen - adta hírül az mlsz.hu Az első félidőben végig a magyar válogatott akarata érvényesült, Szélesi Zoltán csapatának dominanciája helyzetekben és gólokban is megmutatkozott. A 4-1-4-1-es hadrendben futballozó magyar válogatott uralta a pálya közepét, a megszerzett labdákkal pedig gyors támadásokat vezetett. Így született meg a vezető találat is: a magyar csapat a középpályán szerzett labdát, amely Schön Szabolcshoz került a jobb oldalon. A Budapest Honvéd játékosa befelé cselezve megverte a védőjét, majd 15-16 méterről a hosszú sarokba csavart a 23. percben (0–1). Mindössze öt perccel később megduplázta előnyét a válogatott: ismét egy középpályás labdaszerzéssel indult az akció, majd Winkler ment el a bal oldalon. Az alapvonal közeléből laposan középre tálalt, a tizenegyesponton helyezkedő Szendrei pedig szépen készítette le a labdát lövésre a mélységből érkező Szoboszlainak, aki 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt (0–2). A magyar válogatott a két gólja mellett legalább négy-öt ziccert is kialakított az olasz csapat ellen az első félidőben, ám újabb gólt nem sikerült elérnie. A fordulást követően megrázták magukat a nagy erőket mozgósító olaszok, és rögtön a második félidő elején sikerült is szépíteniük (1–2). Szélesi Zoltán formációváltással reagált az ellenfél rohamaira, a magyar csapat átállt háromvédős rendszerre, és a védekezésbe a két szélső középpályásunk is besegített. Ennek köszönhetően az olasz támadások jobbára beívelésekre korlátozódtak, egy esetben pedig Ásványi kapus hárított bravúrral. Bár az olasz rohamok miatt kissé defenzívvé vált a játékunk, a második félidőben is a magyar csapat előtt adódtak tisztább lehetőségek, melyeket góllal fejezhetett volna be a csapat, de végül maradt az 1–2-es eredmény. – Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a szurkolók szempontjából és szakmailag is nagyszerű meccset játszott a csapat, minden egyes játékosnak jár a dicséret a mutatott teljesítményéért. Már az edzéseken is érezhető volt, hogy éhes a csapat, de a meccsen még egy lapáttal rá tudtak tenni a srácok, nagyon motiváltan futballoztak. Az első félidőben Schön Szabolcs régi önmagát idézte, de sajnos megsérült, emiatt még a fordulás előtt le kellett cserélni. A taktikánk és a formációnk is jónak bizonyult az olasz válogatott ellen, minden játékosom a tudása legjavát hozta, így megérdemelt győzelmet arattunk, ami idegenben különösen értékes, gratulálok a csapatnak – értékelt a mérkőzést követően Szélesi Zoltán szövetségi edző. Olaszország–Magyarország 1–2 (0–2) Gólszerzők: Schön (23.), Szoboszlai (28.) Magyarország: Ásványi Balázs – Terbe Botond (Arday Dominik 60.), Opavszky Balázs, Csóka Dániel, Majnovics Martin – Csonka András – Schön Szabolcs (Kiss Tamás 38.), Szoboszlai Dominik csk. (Lefler Benjámin 52.), Kovács Krisztián (Bokros Szilárd 80.), Winkler András (Tóth Zoltán 60.) – Szendrei Norbert (Szabó Richárd 80.) A 2017-es U17-es Európa-bajnokságnak Horvátország ad majd otthont május 3-19. között. A tornán összesen 16 csapat szerepel majd, a sorozatban a 2000. január 1. után született játékosok vehetnek részt. A magyar válogatott a 2-es csoportba kapott besorolást. 2-es csoport: Oroszország, Izrael, Magyarország, Norvégia Az U17-es elitkört 2017. március 21-26. között rendezik majd, a 2-es csoport küzdelmeinek Magyarország ad otthont. A nyolc csoportgyőztes mellett a hét legjobb második helyezett kvalifikálja magát a horvátországi Eb-re.
2016. 12. 14. 19:15
A magyar futsalválogatott hétfőn és kedden is megmérkőzött a kétszeres világbajnok, hétszeres Európa-bajnok, jelenlegi Eb-címvédő spanyolokkal Nyíregyházán. A spanyolok mindkét mérkőzést megnyerték, de a mieink számára ezúttal nem az eredmény volt a fontos – írja az MLSZ. A magyar válogatott már nagy erőkkel az áprilisi, azerbajdzsáni Eb-selejtező tornájára készül, a novemberi, horvátok elleni meccsek után a héten a világranglista-második spanyolokkal is megmérkőzött. A nyíregyházi páros mérkőzésen nem sikerült borítani a papírformát, a spanyolok ízelítőt adtak az elitfutsalból: magabiztos, látványos játékkal előbb 5-1-re, majd 6-1-re nyertek. Mindkét találkozónak voltak olyan periódusai, amikor a magyar csapat fel tudta venni a spanyolok által diktált hatalmas tempót, és néhány kulcsjátékos távollétében, fiatalokkal kiegészülve is egyenrangú ellenfele volt a vendégeknek, de kétszer húsz percen keresztül nem sikerült tartani az ellenfél iramát. – A két mérkőzés között leginkább az volt a különbség, hogy kedden már jóval fáradtabban mozogtunk, hiszen kevesebb mint 24 óra pihenő volt a két meccs között, és ez nem elég a teljes regenerálódáshoz – mondta a találkozókat követően Klacsák Bence, a keret egyik legfiatalabb tagja, a két magyar gól szerzője. – Kedden nehezebben ment a játék, már a bemelegítésnél éreztük, hogy hiányzik az a frissesség, ami hétfőn még megvolt. A mérkőzés előtt megbeszélt taktikai feladatokat viszont sikerült betartani, és ezúttal nem kaptunk gólokat olyan buta hibákból, mint az első találkozón. Minden másodpercben éreztük, hogy a spanyolok más szinten, más sebességgel futsaloznak, és ez végül az eredményben is kijött. A világ legjobbjai ellen mindig nagy élmény játszani, sokat lehet tőlük tanulni, a fejlődésünkhöz az ilyen összecsapások járulnak hozzá leginkább. Ami a két gólomat illeti: fantasztikus élmény volt és nagyon sokat jelent számomra, hogy sikerült betalálnom a spanyolok ellen, remélem, a jövőben is gólokkal tudom segíteni a csapatot, akár a legerősebb riválisokkal szemben is. A keddi összecsapás Harnisch Ákos számára is emlékezetes marad, az ETO Futsal játékosa ezen a találkozón ünnepelte századik válogatottságát. Harnisch még 2008-ban, Kozma Mihálytól kapta első válogatott meghívóját, most éppen az MLSZ szakágvezetőjeként dolgozó korábbi kapitány köszöntötte, és nyújtotta át neki a szövetség ajándékát. – Óriási megtiszteltetés, hogy századik alkalommal ölthettem magamra a válogatott mezét, fantasztikus érzés volt éppen a világ egyik legjobb csapata ellen ünnepelni a kerek válogatottságot – fogalmazott Harnisch Ákos. – Sajnos nem tudtunk igazán szoros mérkőzéseket játszani, de fontos megjegyezni, hogy nekünk nem az az elsődleges célunk, hogy felkészülési mérkőzésen megszorítsuk a világ egyik legjobbját, hanem az, hogy a lehető legjobban felkészüljünk az áprilisi Eb-selejtezőkre, mert le akarjuk győzni a szintén nagyon erős Azerbajdzsánt, hogy egyenes ágon jussunk ki a kontinensviadalra. Mindkét meccsen megtapasztalhattuk, hogy a spanyolok minden tekintetben előttünk járnak, legfőképpen a játék gyorsaságában nőttek fölénk. Nagy élmény volt játszani ellenük, sokat tanulhattunk ebből a két összecsapásból. A futsalválogatott tagjai legközelebb jövő év elején lépnek pályára, januárban egy horvátországi nemzetközi tornán vesz részt a csapat.
2016. 12. 07. 17:29
December 5-én és 6-án a világ egyik legjobb futsalcsapata ellen lép pályára a Sito Rivera vezette magyar válogatott: az Európa-bajnoki címvédő spanyolok a nyíregyházi Continental Arénában mérkőznek meg a mieinkkel – írja az MLSZ honlapja. A magyar válogatott már javában készül a tavaszi Európa-bajnoki selejtező tornájára, és a sikeres előkészületek érdekében a lehető legerősebb ellenfelekkel méri össze tudását a következő időszakban. November elején a remek játékerőt képviselő horvátokkal játszottunk Zalaegerszegen két meccset, december 5-én és 6-án egy még nehezebb rivális, a világranglista második helyezettje, a kétszeres világbajnok, hétszeres Európa-bajnok spanyol csapat lesz a mieink ellenfele. A spanyolokkal legutóbb az idei Európa-bajnokság csoportkörében találkoztunk, a belgrádi összecsapáson sikerült szoros mérkőzést vívnunk, de végül meg kellett hajolnunk az Eb-győzelemig menetelő spanyolok nagyobb tudása előtt. Most hasonlóan nehéz dolgunk lesz, annál is inkább, mert Sito Rivera továbbra is "forgatja" keretét, igyekszik minél több játékosnak lehetőséget biztosítani a bizonyításra, hogy az áprilisi tétmeccsekre összeálljon az optimális keret. A nyíregyházi páros mérkőzések közül az elsőt, a hétfőit 20.30-tól rendezik az M4 Sport élő közvetítése mellett, míg a Mikulás-napi visszavágó kezdési időpontja 18.00 lesz. A mérkőzésekre szóló jegyek elővételben már megválthatóak a Ticket Express honlapján 700 forintos egységáron, illetve a készlet erejéig a mérkőzés előtt, a helyszínen is lesz jegyárusítás. A magyar válogatott kerete: Kapusok: Matkovics Gábor (ETO Futsal), Tóth Gyula (ETO Futsal) Mezőnyjátékosok: Harnisch Ákos (ETO Futsal), Dávid Richárd (ETO Futsal), Horváth Norbert (Dunaújváros), Hosszú Ádám (Dunaújváros), Klacsák Bence (Dunaújváros), Komáromi Péter (Ferencváros), Szeghy Szabolcs (Aramis), Tatai József (Veszprém), Rábl János (Berettyóújfalu), Gál István (Berettyóújfalu), Szabó Péter (Berettyóújfalu), Dróth Zoltán (Kairat Almaty)
2016. 11. 25. 17:25
Olvasói sztorik