leonel pontes

Az élvonal 31. fordulójában a biztos bent maradásért küzdő DVSC a Ferencváros otthonába látogat. A találkozó előtt a debreceniek mestere Leonel Pontes így nyilatkozott a klub hivatalos oldalán az esélyekről. – Igazán kemény volt az Újpest elleni meccsünk, amelyen nem játszottunk jól – kezdte a portugál mester. – A legfontosabb azonban az volt, hogy megszerezzük a három pontot. Szerencsés góllal nyertünk emberhátrányban, de minden játékos jól teljesített a kilencven perc során. Most viszont már teljes mértékben a Ferencváros elleni összecsapás van a középpontban. Jó formában vannak a zöld-fehérek, jó focit játszanak, gyors csapatról van szó. Nagyon veszélyesek a kontráik és szeretik sokat birtokolni a labdát. De vannak gyengeségeik is, ezeket próbáljuk majd kihasználni. Biztos vagyok benne, hogy mind a két fél számára kemény összecsapás lesz. Tisztelni fogjuk ellenfelünket, de mindent megteszünk majd, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Külön oda kell majd figyelnünk Böde Dánielre, aki egy erős, gyors, technikás labdarúgó. Szeretnénk, ha minél több szurkoló buzdítana bennünket a stadionban, hisz az Újpest legyőzésében is rengeteget segítettek nekünk. Ezúton szeretném nekik ismét megköszönni, hisz kiváló hangulatot teremtettek a Nagyerdei Stadionban.
2017. 05. 12. 17:57
Olvasói sztorik