légiós

Ahogy arról már honlapunk is beszámolt, Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője egy német lapnak, a Hamburger Morgenpostnak nyilatkozott a következő időszakra vonatkozó erősítési terveiről, melyben elárulta, szívesen leigazolná a Bundesligában szereplő Hamburger SV-ben kevés lehetőséghez jutó Stieber Zoltánt. A mellőzött magyar válogatott támadó a hírek szerint megfelelő ajánlat esetén távozhatna is a klubtól, bár Bruno Labbadia vezetőedző jelezte, egyelőre nem kaptak ajánlatot a Fraditól. – Ha Thomast érdekli a játékos, akkor keressen meg! Jóban vagyunk egymással – jegyezte meg a szakember, aki nemrég SMS-ben gratulált Magyarországon dolgozó kollégájának a Fradinál elért sikereiért.
2015. 12. 09. 14:25
Mint arról a Rangadó.hu elsőként beszámolt, csütörtök este magyarellenes, rasszista bekiabálásokkal zavarták meg a hazai ultrák a Dinamo Bucurest – CSMS Iasi román bajnokit. A játékvezető az eset miatt tíz percre a meccset is megszakította – a hazai vezetők és játékosok csitították a szurkolókat. A vendégeknél pályára lépett Bőle Lukács is, aki azóta honlapunknak mesélt is a történtekről, péntek délután pedig a román szövetség fegyelmi bizottsága is összeült, és megtárgyalta az esetet. Helyi beszámolók szerint a bukaresti csapat olcsón megúszta: akár stadionbezárás is lehetett volna a vége, de a szövetség döntése értelmében „csak” pénzbüntetésben részesül a klub. A Dinamónak 10 ezer lejt (700 ezer forint) kell befizetnie a szövetség kasszájába.
2015. 12. 04. 17:18
Az olasz tuttomercatoweb.com összeállította a világ legtehetségesebb ötven fiatal labdarúgójának listáját, amelyben Mervó Bence személyében egy magyar játékos is található. Jellemzésében olvasható, hogy Győrben nevelkedett, majd Mosonmagyaróváron és az MTK-ban is megfordult, mielőtt a nyári, új-zélandi U20-as világbajnokság társgólkirályaként berobbant a nemzetközi köztudatba, majd a svájci FC Sionhoz igazolt. Eleinte támadó középpályás volt, majd egy súlyos sérülés komolyan megnehezítette pályafutása folytatását. Mindig kapura tör, az adottságai pedig minden fizikai paramétert tekintve nagyszerűek. A sebessége miatt szívesebben játszik szélsőként, középen viszont kihasználhatja a magasságát a beívelt labdáknál. Gyors és sokoldalú, néhány viszont még eléggé önző. Egyelőre csak a svájci klub tartalékjai között futballozik, de hamarosan bemutatkozhat az első csapatban.
2015. 12. 04. 10:12
Olvasói sztorik