kte

A Videoton nyerte a Ligakupát, miután a Kecskeméten rendezett döntőben 3-0-ra legyőzte a hazai csapatot. A mérkőzés összképe alapján túlzó a különbség, hiszen az alföldiek a találkozó jelentős részében irányították a játékot, de kevés helyzetet dolgoztak ki, és azokat is kihagyták. A bajnoki címvédő székesfehérváriak remek hatékonysággal használták ki a lehetőségeiket, és azzal, hogy Sándor György kiváló egyéni akciójának köszönhetően vezetést szereztek, lépéskényszerbe hozták a Kecskemét, amely azonban nem tudott egyenlíteni.
2012. 04. 19. 10:00
Jégkorongos eredmény született az NB III Alföld-csoportjának 20. fordulójában, a Makó FC és a Kecskeméti TE II meccsén. A kiesés ellen harcoló, télen szegedi játékosokkal megerősített hazaiak a második félidőben 4-2-re vezettek, de a tavaszi szezonban még nyeretlen vendégek végül egyenlíteni tudtak. Érdekesség, hogy a nyolc gólon négyen osztoztak: makói részről Magyar György és Bánóczki Dániel, a kecskemétiektől pedig Puskás Zoltán és Máté Gergő lőtt két-két gólt.
2012. 04. 10. 18:20
Végül is jó meccs volt... A Vasas–Kecskemét találkozót a semleges nézők feltétlenül élvezték, hiszen sok akciót és hat gólt hozott. A fővárosi csapat szimpatizánsai persze nem örültek, mert a hatból négyet kedvenceik kaptak, és csak kettőt rúgtak, és az angyalföldi együttes továbbra is siralmas helyzetben van, s a kiesés ellen küzd. A mostani meccs azért tényleg jó volt
2012. 04. 07. 21:48
A Ligakupa-elődöntő visszavágóján a Kecskemét 1-1-es döntetlent játszott a Debrecen vendégeként, így az első mérkőzésen elért 4-0-s sikerének köszönhetően 5-1-es összesítéssel búcsúztatta a bajnokságban listavezető hajdúságiakat. A vezetőgólt Farkas II Balázs szerezte büntetőből a 23. percben, az alföldiek Tököli Attila révén egyenlítettek az 54. percben.
2012. 04. 05. 09:50
Olvasói sztorik