khedira

A Juventus középpályása, Sami Khedira szerint honfitársa, Bastian Schweinsteiger nem érdemli meg azt a bánásmódot, ahogy a Manchester Unitednél kezelik jelenlegi helyzetét. Mint ismert, a német világbajnokkal nem számol az új szezonban Jose Mourinho, aki nemrégiben úgy fogalmazott: „Schweinsteiger helyzete nagyon nehéz." – El kell fogadni, ha Mourinhónak más tervei vannak – nyilatkozta Khedira a Die Weltnek. Maga a helyzet viszont nagyon szégyenteljes. Bastian pont az a játékos, akire mindig is felnéztem. Tudom, hogy a futball az üzletről szól, ezért másik oldalról a klubomat is részben meg tudom érteni. Tavaly nyáron a Real Madrid új szerződést kínált Khedirának, de a 29 éves játékos úgy érezte, távoznia kell, végül a Juve mellett tette le voksát. A német középpályás elárulta, Schweinsteiger jelenlegi helyzete számára is figyelmeztető jel. – Nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy a klubom kér meg a távozásra. Egy játékos, aki nagyszerű karriert tudhat maga mögött nem érdemli meg, hogy egyszerűen csak elküldjék – nyilatkozta Khedira.
2016. 09. 05. 13:13
A torinói Tuttosport kiemelten figyeli a Juventus játékosainak nyári szabadságát. A világbajnok német középpályása, Sami Khedira az Európa-bajnokság fáradalmait Míkoszon piheni ki, ráadásul egy szupermodell társaságában. A kontinensviadal negyeddöntőjében megsérülő játékos Victoria's Secret brazil szupermodelljével, Adriana Limával tölti vakációját.
2016. 07. 13. 09:34
A német Bild számolt be róla elsőként, hogy az olaszok elleni negyeddöntőben megsérülő Mario Gomez már biztosan nem lép pályára a franciaországi Európa-bajnokságon. A német csatár combsérülést szenvedett, mint kiderült, izomszakadás a pontos diagnózis, ami egész biztos, hogy a vasárnapi döntőig sem jön rendbe. Szintén combsérüléssel bajlódik Sami Khedira, aki a csütörtöki elődöntőben nem léphet emiatt pályára.
2016. 07. 03. 18:46
Olvasói sztorik