Joey Barton

Az angol szövetség másfél évre eltiltotta Joey Bartont, a Premier League-ben szereplő Burnley futballistáját, mivel éveken át fogadásokat kötött mérkőzésekre. Az egyszeres angol válogatott középpályás a vádak szerint 2006. március 26. és 2016. május 13. között 1260 meccsre tett fel pénzt, amit tilt a szövetség szabályzata. Harmincszor fogadott saját csapata mérkőzésére, ebből tizenötször magukra, tizenötször maguk ellen. A harmincból háromszor nyert. Amikor magukra tett, többször pályára is lépett, amikor viszont maguk ellen, sosem játszott, még a cserék között sem volt. Ezt hangsúlyozta is a tárgyaláson védekezésképp. A botrányairól is hírhedt - börtönviselt - futballista elismerte tettét, mint jelezte, vállalja a felelősséget, ugyanakkor a büntetése mértékét túlzónak érzi, ezért fellebbez ellene. Az FA közleménye szerint a 34 éves középpályást a 18 hónapos eltiltás mellett 30 ezer font megfizetésére is kötelezték. A korábban a Manchester Citynél és a Newcastle Unitednél is szerepelt Barton tavaly a Burnley egyik legjobbja volt, így főszerepet vállalt az együttes élvonalba jutásában, majd nyáron a Glasgow Rangershez igazolt. Skóciából novemberben távozott, miután a csapat Celtic elleni súlyos veresége után tettlegességig fajuló vitába keveredett edzőjével és egyik csapattársával. Ráadásul nem ez volt az egyetlen bűne, ugyanis 2016. július 1. és szeptember 15. között 44 meccsre fogadott, márpedig a skót szövetség szabályzata is szigorúan tiltja ezt. Hathetes eltiltást kapott. A Burnleyhez januárban tért vissza, tavasszal 13 PL-meccsen egy gólja van a csapatban. Bartont óriási tehetségnek tartották, de magatartásbeli problémái miatt nem tudta befutni a számára jósolt nagy karriert. 2008-ban 77 napot töltött börtönben, mivel Liverpoolban verekedésbe keveredett. Mostani büntetése után legkorábban jövő október végén térhet vissza a pályára, akkor már 36 éves lesz.
2017. 04. 27. 08:43
Olvasói sztorik