Nemzetközi foci

Edzőnek áll az európai futball legbalhésabb alakja

Az angol harmadosztályú Fleetwood Town vezetőedzőjeként folytatja pályafutását Joey Barton, akit tavaly áprilisban fogadások miatt eltiltottak a labdarúgástól. A 35 éves Barton eltiltása június 1-én jár le, és a Fleetwood Town szerdai közleménye szerint másnap veszi át a csapat irányítását.

– Nagyon örülök a lehetőségnek, nagy ambíciókkal csatlakozom a klubhoz – nyilatkozta Barton.

Andy Pilley egyesületi elnök úgy fogalmazott, az egyszeres angol válogatott középpályásnak van esélye, hogy az új edzőgeneráció egyik legjobbja legyen.

Joey Barton 2006. március 26. és 2016. május 13. között 1260 találkozóra tett fel pénzt, amit tilt az angol szövetség (FA) szabályzata. A botrányairól is ismert futballista elismerte vétkét. Eltiltása mellett 30 ezer font megfizetésére is kötelezték.

Szalah, az ember: pályán kívül is nehéz a nagylelkű sztár nyomába érni
A Liverpool csillaga ismét magára hívta a figyelmet.

A középpályás a Manchester Citynél, a Newcastle Unitednél is szerepelt, később a Burnley és a Glasgow Rangers együttesét erősítette. A skót klubtól azért távozott, mert a Celtic elleni rangadót követően tettlegességig fajuló vitába keveredett edzőjével és egyik csapattársával, amiért hathetes eltiltást kapott.

Ott sem ez volt az egyetlen bűne, ugyanis 2016. július 1. és szeptember 15. között 44 találkozóra fogadott, márpedig a skót szövetség szabályzata is szigorúan tiltja ezt. Bartont óriási tehetségnek tartották, azonban magatartásbeli problémái miatt nem tudta befutni a számára jósolt nagy karriert, 2008-ben 77 napot töltött börtönben, mivel Liverpoolban verekedésbe keveredett.

Címlapkép: AFP

Olvasói sztorik